Szabó Magdolna Matild

Szováta 1926 – Budapest 1989
Szabó Magdolna Matild 1926. június 13-án született Szovátán, kisiparos családban. Tanulmányait szülővárosában, a pezsgő életű fürdőtelepen, majd Marosvásárhelyen, az állami Leánygimnáziumban végezte, tanítói diplomáját a székelyudvarhelyi tanítóképzőben szerezte 1946-ban. 1947-től tanítónéként dolgozik Szovátán, az 1948 nyarán megtartott országos kultúr-versenyen felfedezték mint színjátszót, és mint a MNSZ ösztöndíjasát felvették a marosvásárhelyi színiakadémiára. Két év után – legyengült egészségi állapotára hivatkozva – törölték a hallgatók közül. Visszatért a tanügybe, majd 1954–1957 között bábszínész volt a Marosvásárhelyi Állami Bábszínháznál, ahol végre kamatoztathatta színinövendékként szerzett tudását is. 1958 őszétől végleg visszatért a tanításhoz, igaz odaadással, sokféle tehetségét bevetve gyakorolta hivatását egészen 1978-ig, nyugdíjba vonulásáig. Küzdött minden nehéz sorsú növendékéért, és főleg a rászorulók igazáért, szót emelt a gyermeket vagy felnőttet ért méltánytalanságokkal szemben, ha nem is mindig értették a szavait az „egy irányban” elvtársak. Jó ügyért hadakozni nem volt rest. „Minden gyermek ajándék!” – figyelmeztet ma is bölcs tanácsai között a legértékesebb. Korai özvegységét nagy igazságtalanságként élte meg, angyali vigasztalásban aligha volt része. 1988. júniusában Budapestre költözött, ott érte a halál 1989. február 28-án.



Szab�� Magdolna Matild a kiadónál megjelent kötetei


Napló 1943–1946

Szabó Magdolna Matild

Megjelent: 2011-10-27
ETO: 821.511.141(498)-94
Formátum: 140x200
Kivitelezés: Fűzött
Terjedelem: 240 oldal

Ár: 20.00 lej



© 2004 - Pallas-Akadémia Könyvkiadó