| Noha hivatalosan csak hat osztályt végzett, autodidakta módon idővel egészen a hindi mesteri fokozatig tanult, és emellett számos indiai nyelvet elsajátított. Már tíz éves korában megismerkedett az akkoriban egyre markánsabban megszólaló észak-indiai irodalmak legkiemelkedőbb kortárs alkotásaival.
A tízes éveibe lépő lány érdeklődésének egyik bátyja, Kisórílál szabott új irányt. Kisórílál részt vett Gandhi híres „sómenetében”, majd később az illegális kommunista párt tagja lett. Hindi és urdú fordításokban ő ismertette meg húgát Tolsztoj és Gorkij írásaival és a bolsevik irodalommal. Elmondása szerint az írónő ekkor már napi két könyvet olvasott, és rendszeresen írt is.
Mikor apja nyugdíjba vonult, legidősebb bátyja, Sjámlál lett a családfő. Vallásos apjával ellentétben ő csakis a „Férfiemberben” hitt. Csandra Kirant nem engedte tovább iskolába járni, és még házi taníttatását is megakadályozta.
A tizenegy éves, koraérett lányból mindez heves ellenkezést váltott ki. Egyik novelláját, a Ghíszu, a tímárt elküldte a kalkuttai Bhárat Mitra című lapnak.
1947-ben elnyerte a Székszarijá-díjat. Ezt a díjat Ádamkhór, „Kannibál” című elbeszéléskötetéért, mint az év legkiemelkedőbb női szerzőjének ítélték oda. A méltatások az egyik legnagyobb élő hindi íróként emlegették a húszas éveiben járó írónőt.
Szónrékszá 21 éven át szerkesztőként és forgatókönyvíróként dolgozott a legnagyobb hindi állam, Uttar Pradés fővárosában, Lakhnaúban a helyi hindi rádiónál. Több mint kétszáz színjátékának, háromszáz novellájának és számtalan meséjének többségét a rádiónak írta. A társadalmi érintkezést szigorúan szabályozó indiai világban az írónő nem törődött a hagyományos kötöttségekkel: novelláihoz anyagot a családot látogató tejesemberektől, mosóemberektől, háztartási alkalmazottaktól gyűjtött. Míg állása biztos megélhetést jelentett, számos publikálási kötöttséggel is járt. Elmondása szerint rádiónak írt novelláit hosszú ideig nem jelenthette meg. Később azonban a korabeli vezető hindi folyóiratok közölték őket. Elbeszéléskötet a „Kannibál” után azonban egészen 1990-ig nem állított össze. Az erősen klikkesedő és kasztszellemre épülő indiai irodalmi világtól való visszahúzódás pedig oda vezetett, hogy Szónrékszá is az irodalmi köztudat peremére szorult annak ellenére, hogy novelláit több nyelvre is lefordították, sőt 1962-ben orosz fordításban önálló válogatás jelent meg tőle.
Hosszú kihagyás után csak a kétezres években jelentek meg regényei, és indult el a novelláit közlő könyvsorozat, és az írónőt számos regionális és fővárosi irodalmi díjjal tüntették ki.
Csandra Kiran Szónrékszá egészen a legutóbbi időkig Lakhnaúban élt.
|
