| Író, költő. Szegényparaszti sorból, autodidaktaként érkezett az irodalomba. 1912-ben Budapestre került. 1914-ben, miután apja bevonult katonának, anyjával visszatértek Magyarózdra. 1920-ban beiratkozott a nagyenyedi kollégiumba, de apja hazatérése után, 1921-ben abbahagyta a tanulást. 1923-tól Ózdon, majd Kolozsváron és Bukarestben dolgozott. 1926-tól szülőfalujában napszámos, idénymunkás és részesművelő. 1940-től Kolozsváron hivatalszolga az egyetemi könyvtárban. 1945-től a Falvak Népe című hetilapot szerkesztette, 1956–59-ben az Utunk versrovatát vezette. Súlyos szembetegsége miatt 1962-ben nyugdíjazták. Utcai baleset áldozata lett.
Megjelent verseskötetei: Az én vándorlásom (1943), Kipergett magvak (1944), Nehéz szántás (1945), Árad a falu (1949), Bomlik a rügy (1950), Pacsirta rebben fel (1956), Krizantémok (1960), Tanúként (1964), Harmata fűszálon (1968), Kiáltás halál ellen (1973), Visító csend (1975), Az idő vízesése (1977).
Regényeiben és elbeszéléseiben az erdélyi magyar parasztság változó életéről adott képet.
A Magyarózdi toronyalja (1971) című falurajza belülről ábrázolja a kis közösség évszázados szokásait. |
