| Szőcs István Aranytoll-díjas erdélyi magyar író, kritikus, műfordító. Szőcs Géza apja. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja (2005). Írói álneve Sós Péter. Iskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte, ott is érettségizett 1947-ben, közben 1944 októberétől 1945 decemberéig menekült erdélyi diákként a pápai Református Kollégiumban tanult. Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem lélektan–pedagógia szakán szerzett oklevelet (1951). 1951–58 között az Ifjúsági Könyvkiadónál dolgozott, előbb annak bukaresti, majd 1954-től kolozsvári szerkesztőségében. 1958-tól 1968-ig az Utunk szerkesztője, 1968-tól 1988-ig az Előre kolozsvári munkatársa, szerkesztője, 1989-től a Helikon állandó belső munkatársa. Gyakorló kritikus, emellett érdeklődési és kutatási területe a magyar őstörténet, művészet és kortárs történet. Kántor Lajos szerint „…a legismertebb és legolvasottabb polemikus, akinek szüntelen párbajai mozgalmasságot visznek az irodalmi, sőt napilapok életébe… Szókimondás és következetlenség a fő jellemzői; szellemes, fordulatos írásmódját egyaránt kamatoztatja irodalom- és színibírálatban, művelődéspolitikai és művelődéstörténeti esszéiben, valamint éles hangú jegyzeteiben”. 1993-ban a kolozsvári Helikon folyóirat és a budapesti Székely Kör irodalmi díjával, 1998-ban Aranytollal ismerték el irodalmi munkásságát. Kötetei: Kritikus holdtölte (regény, 1965); Rovarcsapda (regény, 1969); Üvegfedő (regény, 1971); Más is ember (illemtankönyv, 1975); Selyemsárhajó (művelődéstörténeti tanulmányvázlat, 1979; 2. bővített kiad. 1999); Délibáb (első közlése az Utunkban 1982-ben; kalózkiadása Antiszumír álláspontok kritikája címmel Garfield, USA 1984); Félrejáró ingák (tanulmányok, 2005). Nyolcvanadik születésnapjára Album amicorum címmel antológia jelent meg az őt köszöntő írásokból (szerk. Szőcs Géza, Arad 2008). |
