Nagy Miklós Kund

Nagyenyed 1943
Nagy Miklós Kund erdélyi magyar művészeti író, újságíró, szerkesztő, műfordító, a Népújság napilap ny. főszerkesztője Nagyenyeden született 1943. december 6-án. Szülővárosában a Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett 1961-ben, a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán román-magyar szakos tanári oklevelet szerzett 1965-ben. 1973-ban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen magyar-francia szakos diplomát szerzett. Tanárként dolgozott Szentgericén (1965–68), majd riporter, később művelődési osztályvezető volt a marosvásárhelyi rádió magyar adásánál (1968–85). A rádió magyar adásának megszűntetése után könyvtárosként dolgozott a Maros megyei Könyvtárban (1985), majd szerkesztőként a Vörös Zászló c. megyei napilapnál 1989-ig. Az 1990-ben újraindított marosvásárhelyi rádió első magyar szerkesztőinek egyike volt, de részt vett a két világháború közötti időszak egyik legtevékenyebb marosvásárhelyi magyar művelődési egyesületének, a Kemény Zsigmond Társaságnak az életre keltésében, újralapításában, s ugyancsak 1990-től a marosvásárhelyi Népújság belső munkatársa, 1991 decemberétől főszerkesztő-helyettese, majd 2011-ben bekövetkezett nyugdíjazása előtti években a lap főszerkesztője volt, mindvégig ő szerkesztette a napilap heti művelődési mellékletét, a Múzsát. Számos kötet társszerzője, szerzője, esetenként szerkesztője, így a társszerzője a Püski Sándor Kiadónál megjelent Fehér könyv (Az 1990. március 19. és 20-i események Marosvásárhelyen című kötetnek (Budapest, 1991) és szerkesztésében jelent meg a Hunyadi László plakettjeivel illusztrált Helikoni arcképcsarnok című emlékkönyv két kötete. A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadónál látott napvilágot Míg a magnó összekapcsolt (2006) című interjúkötete. Nagy Miklós Kund jegyzi a Bálint Károly (Élet-Jelek, 2012); Gyarmathy János (Műterem, 2004); Hunyadi Mária (Műterem, 2005); Kiss Levente (Műterem, 2006); Kuti Dénes (Műterem, 2012); Maszelka János (Műterem, 2004), valamint Simon Endre (Műterem, 2002) életét és munkásságát bemutató monográfiákat. Szerteágazó írói, szerkesztői, művelődésszervezői tevékenységéért 2013-ban Pro Cultura Hungarica díjban részesült.



Nagy Mikl��s Kund a kiadónál megjelent kötetei


Bálint Károly

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2012-10-12
ETO: 730(498) Bálint,K. 99 Bálint,K.
Formátum: 215x255
Kivitelezés: Kötött
Terjedelem: 116 oldal

Ár: 75.00 lej

Gyarmathy János

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2004-10-20
ETO: 75(498) Gyarmathy J. (084)
Formátum: 220x210
Kivitelezés: Fűzött
Terjedelem: 52 oldal

Ár: 22.00 lej

Hunyadi Mária

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2005-07-20
ETO: 7.031.4(498) Hunyadi M.
Formátum: 220x210
Kivitelezés: Fűzött
Terjedelem: 56 oldal

Ár: 22.00 lej

Kiss Levente

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2006-09-28
ETO: 75(498) Kiss L.
Formátum: 220x210
Kivitelezés: Fűzött
Terjedelem: 60 oldal

Ár: 22.00 lej

Kolozsvári Puskás Sándor

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2013-10-30
ETO: 7(498) Puskás, S.(084)
Formátum: 215x255
Kivitelezés: Kötött
Terjedelem: 116 oldal

Ár: 76.00 lej

Kuti Dénes

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2012-10-14
ETO: 76(498) Ábrahám, J. 929 Ábrahám, J.
Formátum: 220x210
Kivitelezés: Fűzött
Terjedelem: 64 oldal

Ár: 24.00 lej

Maszelka János

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2004-01-20
ETO: 75(498) Maszelka J.
Formátum: 220x210
Kivitelezés: Fűzött
Terjedelem: 54 oldal

Ár: 18.00 lej

Míg a magnó összekapcsolt

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2006-10-29
ETO: 008(498):929(047.53)
Formátum: 140x200
Kivitelezés: Fűzött
Terjedelem: 242 oldal

Ár: 17.50 lej

Orth István

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2016-11-04
ETO: 73(498) Orth,I., 929 Orth,I.
Formátum: 215 x 255
Kivitelezés: cérnafűzött keménytáblás
Terjedelem: 136 oldal

Ár: 65.00 lej

Simon Endre

Nagy Miklós Kund

Megjelent: 2002-11-30
ETO: 75(498) Simon Endre (084)
Formátum: 220x210
Kivitelezés: Fűzött
Terjedelem: 62 oldal

Ár: 13.10 lej



© 2004 - Pallas-Akadémia Könyvkiadó