|
Összegzés vagy őszikék? Maradjunk annál, amit a költő maga ír le az Ellenőrzés című verse alcímeként: Élet és vers folytatása… A hetvenedik életévébe lépett Ferencz Imre új könyvében a Táncoló kövek és a Játékidő című gyűjteményeinek versvonulatát folytatja, viszi tovább, egyfelől az elmúlással, az értékvesztéssel szembesülő ember drámáját jeleníti meg, másfelől a szülőfalu, a paraszti világ válságát tárja elénk mint átélt és megszenvedett valóságot. Ebben a könyvben is egy ciklus erejéig jeles elődök emléke előtt tiszteleg, vagy kortársakat szólít meg, tovább pedig a versírás értelmét firtatja, utalva arra a felelősségre, amellyel minden ember, így a költő is tartozik a közösségnek, a szülőföldjének. A Rőzse-dalokban a váltakozó lelkiállapotok, hangulatok sötétebb és világosabb tónusából sző rongyszőnyeget, ezt követően pedig mindennapos vagy időszakos kiűzetéseinkről, a kényszerű változásokról értekezik. „Hogy lényegtelen / mi a lényegembe vág / ne mondja nekem többé a világ” – írja egyik versében, mely kijelentés mondhatni egész eddigi költészetének a sarokköve…
Ferencz Imre a kisebbségi létét vállaló költő. Nem borúlátó, csupán realista, amikor ezt írja: „Egy kanál vízben eloltanának…” vagy „aki hátba támadott / sohasem lesz a támaszod…”
A könyv utolsó ciklusa egy kortárs orosz költő, Ivan Seholov magyarra ültetett verseivel idézi fel a rendszerváltás atmoszféráját, a század-, illetve ezredforduló környékén meglódult világot. |
