|
A gyermekköltészet elválaszthatatlan része irodalmunk egészének. Kincsestárát azok a költői művek alkotják, amelyeket szakértő felnőttek a gyermekolvasók számára hasznosnak, alkalmasnak találnak. A gyermekvers zeneisége miatt a műfaji skála sokkal szélesebb, mint az irodalom egyéb tartományaiban: a szépség boldogító mámorától egészen a gépies szövegismétlésig terjedhet. Gyermekverseink többsége az ún. ütemhangsúlyos versformában készült. Ez természetesen következik a szavak első szótagjára eső magyar szóhangsúlyból, ez adja népdalaink szövegeinek ritmusát is. A hangsúlyos vers kényelmes, kevésbé alkalmas ritmikai mutatványokra, merész játékokra. Ezen segít az ütemes és az időmértékes vers szabályai szerint egyaránt ritmizálható szimultán vers, amelynek legkülönfélébb változatait találhatjuk meg modern gyermekköltészetünkben. Korunkban polgárjogot nyert a szabadvers, a svéd gyermekversek nyomán kezdték utánozni a gyors sikert ígérő mintát. A hazai magyar gyermekirodalomban Kenéz Ferenc Esőben könnyen rámtaláltok című kötete volt az első, amely a svéd típusú gyermekversek reformja, majd elburjánzása előtt gyökeresen újított a gyermeklíra szemléletén és hangvételén s a fokozottan hiteles gyermeki látásmódot tette meg fő értékhordozónak. E törekvésével ugyan nincsen egyedül, a tendencia évtizedek óta érezteti hatását a világlírában és végső soron a naiv művészet látásmódjának sajátosságait érvényesíti a gyermekirodalomban. Magyar irodalmi viszonylatban azonban Kenéz sikeres úttörő, s a körülmények folytán próbálkozását előbb az 1983-as Esőben könnyen rámtaláltok c. gyermekvers gyűjteménye, illetve 2001-ben megjelent Még a belvárosi iskolából sem akart senki költő lenni című verskötete hordozza. |
