|
Úgy kell eldobni ahogy van / azt ami javíthatatlan – írja a költő a katasztrófákhoz vezető rendszerről, s az ítélet érvényes az elavult technikai csodákra, elméletekre is. Itt és mást – írta Bretter György filozófus, de a változtatás, az újítás sajnos drámai, mert a pusztítás is jelen van a múlt lebontásánál. Sokszor a mosdóvízzel kiöntik a csecsemőt is, van, amit elsietnek, van, ami késik. A világ mindig csak félben-szerben, ezért kell olykor táncolni a jótékonysági bálokon…
Ferencz Imrét az idő mint történelem, és mint az egyes ember életideje egyaránt foglalkoztatja. A történelmet pedig az évszázadok múltával újra kell értelmezni, mert nem cipelhetünk magunkkal bábokat vagy bálványokat. Ötszáz év távolából ma már svédasztalról falják fel Dózsát a hívei, az utódai. Harminc év távlatából a költő verssorai sugárszennyezettek, mivel a csernobili atomkatasztrófa után nem jutott jódhoz…
Kesernyés irónia és önirónia hatja át ezt a költészetet, amelyben múlt és jelen összevetése sokszor groteszk, fonák helyzeteket szül. Káin és Ábel vetélkedésének Isten csak tanúja – a gyilkosság színhelyére szirénázva érkezik a rendőrség, a tűzoltóság. Az ember életideje játékidő, fentről a 66-ot 99-nek láthatja az Isten olykor, aki mindenkivel szimultánt játszik, és szerre leveszi a figurákat, a figuráinkat. Van-e jogunk legalább a nyerés reményéhez? – teszi fel a súlyos kérdést a költő. És azzal, hogy nagy elődök emléke előtt tiszteleg, és kortársakat, pályatársakat is felköszönt bizonyos évfordulók ürügyén, megadja választ: érdemes az életet, a játszmát vállalni…
Ferencz Imre legújabb verseskönyve az utóbbi években keletkezett verseinek nagyon erős, nagyon hangsúlyos, igen jelentős kompozíciója
|
