A Fehér-patak útja

Kozma Mária

Műfaj: Regény
Megjelent: 2016-11-01
ISBN: 978-973-665-412-1
ETO: 821.511.141(498)-31
Forma: 130 x 190
Terjedelem: 392 oldal
Kivitelezés: cérnafűzött keménytáblás

Ár: 32.00 lej
Kozma Mária új regénye önéletrajzi elemekkel átitatott eseménysor Székelyföld történetébe ágyazva. A kerettörténet szerint az első személyben mesélő csíki narrátor-könyvtárosnak a gyergyói unokatestvére, a papírmérnök családregényt írt. Ezt a családregényt olvassa – rokonként és könyvtárosként – és magyarázza „az olvasó”, akinek ennek során neki magának is felelevenednek a családi szálak, kötelékek és nem utolsósorban saját emlékei. A kétféle nézőpont teszi „interaktívvá” a regényt, meg az, hogy Kozma Mária ily módon történelmi regéket, a könyvtárban olvasott hajdanvolt, ma már sokszor elavultnak ítélt szerzőket, idézeteket is beolvaszt a meseszövésbe, ugyanakkor saját régebbi írásaiból, sőt ifjúkori verseiből is idéz. Az így elemzett, oda-vissza megvilágított családregény mindvégig fikció marad olyan értelemben, hogy teljes egészében egyáltalán nem ismerhető meg. Ez az „interaktív” írói módszer valósággal vonzza magához azt a sajátos, Kozma Mária írásművészetére jellemző stílust, ami az idősíkok és a cselekmény helyszíneinek könnyed váltogatását jelenti. Jelen esetben a gyermekkor élményeitől (köztük pl. 1956 és az utána következő megtorlások a Székelyföldön) a 60-as évek romániai „nyitásán” (kolozsvári és iași-i egyetemista korszak) és a 80-as évek félelemkeltéssel teli diktatúráján (a könyv élete: betiltott könyvek, papírzúzdába küldött könyvek, sőt egész magánkönyvtárak) keresztül napjainkig. A szerző új regényében nemegyszer az alkotói, írói lét különböző értelmezéseire is rákérdez. A székelyföldi élet, az emberi sorsok megjelenítésével magatartásmodelleket rajzol meg, mindenkor az életet, a pozitív gondolkodást, az emberség megtartó és közösségépítő erejét igenli.
Írja meg Ön is a véleményét!



© 2004 - Pallas-Akadémia Könyvkiadó