|
J. Szondy György lírájában a valóság és a képzelet ötvöződik. A fiatal poéta kettős narrációjában a képzeletbeli összefonódik a gyermekkori emlékek gazdagságával, verseinek gazdag önéletrajzi töltete van, hagyománykövető verselésében kiemelt pozíciót foglalnak el a múlthoz kapcsolható a gyerekkori emlékek, számos alkotásában visszatekintésként jelennek meg, máshol eleve a gyerekperspektíva szervezi a szöveget. J. Szondy György verseiben a valóság és a képzelet különbségére kérdez rá, kettős narrátori pozíciót alkalmazva, hangsúlyos az önéletrajzi szál mentén. Méltatói szerint J. Szondy György ügyes, érzékeny verselése teljes mértékben tradíciótisztelő, költészete mintegy igazolása annak, hogy a jó vershez feltétlen érettség is kell. Abszolút következetességgel építkezik, s nála úgymond biztonságban van az olvasó: a szöveg nem fogja magára hagyni. Verselésének erőssége az sugárzó alkotóerő és a nem mindennapi kifejezőkészség, expresszivitás. Kritikusai szerint a romániai magyar fiatal lírikusok között nem sokan vannak, akik ennyire uralnák a nyelvet, ezzel a készségével tökéletesen uralja a versformákat és a költői nyelvezetet, anélkül, hogy versei mesterkéltnek, erőltetettnek tűnnének. |
