Warning: session_start(): open(/tmp/sess_50lvvdtmlu4oq5d0b5dq4jsl51, O_RDWR) failed: Disk quota exceeded (122) in /home2/pallas/public_html/konyvek.php on line 3
Pallas-Akadémia Könyvkiadó - Csíkszereda
 













 
Életdicséret

Lipcsei Márta

Illusztrácio: 15
Műfaj: Vers
Megjelent: 2008-12-10
ISBN: 978-973-665-240-0
ETO: 821.511.141(498)-1
Forma: 150x240
Terjedelem: 40 oldal
Kivitelezés: Kötött

Ár: 25.00 lej
Az Életdicséret az olvasót egész egzisztenciájában megrázó, messze ható létfilozófiai tanulságokkal szolgál. A szemünk láttára végbemenő világomlás idején újfent igazolva látjuk Wittgenstein sajnálatosan ritkán hivatkozott mondását: „Nem az a misztikum, hogy milyen a világ, hanem az, hogy van”. A riadalom és reménykedés, erkölcs és rémület kettősségében fogant értékvilágok között leginkább az a kagylótürelemmel kihordott felismerés teremt mély és lényegi összhangot, ami talán számunkra is vigaszként és oltalomként szolgálhat a félelmek és fájdalmak idején. (Ködöböcz Gábor)
Sajtóvisszhang:

A szonettben megtalált szabadság

Nagyvárad irodalmi életének egyik meghatározó személyisége a Csillagközi utazás (1977), a Vertikális álomterek (1999), a Virtuális világ (2000) és az Életgyakorlatok (2005) című versesköteteivel vált ismert és megbecsült szerzővé. „Lipcsei Mártát a szavak önmaguk közé fogadták. Erejükkel erősítik.” – írja Egyed Emese az Életgyakorlatok fülszövegében. Ugyanerről a kötetről értekezvén (Várad, 2006/2) a pályatárs Barabás Zoltán sem fukarkodik az elismerő szavakkal: döbbenetes, precíz, sallangmentes sorokról, kegyetlenül igaz, hatásos és kiérlelt költészetről beszél.

„Lipcsei Márta kötetének versei elsősorban a megélt / megszenvedett szituációk, a keményen koppanó szavak, a metaforákat megszégyenítő fordulatok révén rögzülnek az olvasóban.” A Napút című folyóirat Partiumnak szentelt tematikus számában (2007) a felvidéki Szászi Zoltán is érvényesen ragadja meg e rokonszenves esztétikai magatartás karakterét: „Lipcsei Márta a figyelő költők egyike. A mindent megmutatni kívánó ember, a pillanat megörökítésének mesterségét mágusi szinten művelni tudó verselő”. Valóban így van, hiszen Lipcsei Márta személyében az értékőrző, értékteremtő magatartást magáénak érző, a hagyomány és újítás felé egyaránt nyitott, éber tekintetű költő a természettudományokban jártas tanárral és a lételméleti kérdésekre fogékony gondolkodóval folytat állandó és termékeny párbeszédet.

Versei tükrében Lipcsei Márta nemcsak figyelmesen/érzékenyen néző és látó ember, hanem a kozmikus pillantás képességével megáldott költő, aki tanulhatatlan talentumaival teremti újra és varázsolja elénk a sajátos szemszögből láttatott világ káprázatos ornamentikájú, szivárványos színekben tündöklő szőttesét. A Lipcsei-féle látás- és kifejezésmód egyediségét az adja, hogy a szerző a filmfelvevő optikájának metszően éles objektivitását egyesíti a lírai részvétre hajló emberi szem szeretetteljes szubjektivitásával, és a kétféle nézőpont ötvözésével radikálisan újszerű minőséget hoz létre. S teszi mindezt a lényeglátó pontosság, a gondolathoz mért maximális tömörség, a létteljességet megcélzó művészi/emberi igényesség és a mind kevesebbekre jellemző írástudói felelősség jegyében. Veszedelmes relativizmusra, jelenlét- és emlékezetvesztésre épülő korunkban, amikor a költő szavaival „tudománnyá lesz a káosz”, célszerű észbe vésni, hogy a nemzeti–közösségi horizont mellett az is része az írástudói felelőségnek, hogy jól sáfárkodunk a tehetségünkkel és lehetőség szerint próbáljuk pontosan olvasni önmagunkat.

Lipcsei Márta költészetének egyik gyakori és kedvelt műfaja a szonett. Amikor azt mondjuk a szonettről, hogy kötött, szabályos, körülhatárolt, zárt és kerek, akkor óhatatlanul azt is gondoljuk erről a műformáról, hogy a szükségesnél se nem több, se nem kevesebb; pontosan annyi, amenynyi kell. A parnasszisták előfutára, bizonyos Theophile Gautier pontos jellemzése szerint a szonett olyan, mint a macska: mindig talpra esik. Lipcsei Márta egyik versében (A szonett dicsérete) transzparens módon vallja meg a műforma iránti lebírhatatlan vonzódását: „Dicsérlek téged mint forma s tartalom/ ahogy a fényt dicséri az atom/ Hullámokat kavarsz, mint atomban/ a mag, szépségeid úgy vonzanak.// Kötött formád kényszerít, bevonjam/ szárnyaim, szépség- sziget fényeid/ robbantják falaim, s míg zárul/ energiád, nyílnak erényeid.// Idő tengelyén meghatározott/ így a helyed, s mestereid zengik/ dicsőséged, rendhez szokik az ész// Álomvilágot ringatva feszítsz/ szabad energiát tűzsugárból/ szellem és lét lelkére rávetítsz.”

A költői lélegzetvétel eme klasszikus és napjainkban reneszánszát élő alakzata a szabadság szülte rend és/vagy a rend szülte szabadság embernyi és világnyi inkarnációjaként, nemegyszer a legszemélyesebb kozmikus és a legkozmikusabban személyes tartalmak hordozójaként bukkan fel újra meg újra a 20. és 21. század lírájában. Példának okáért Kányádi Sándor Pergamentekercsekre című ötrészes szonettfüzérének lírai hőse is ebben a kötött és zárt formában találja meg a szabadság és megmaradás lehetőségét. Vagy ahogyan a Dachaui képeslapokra című szonettciklus beszélője mondja: „kifészkeltem agyamban is/ für alle fälle egy/ szonettnyi-kis/ férőhelyet/ ahol a gondolat/ a zárt formában áttelelhet/ fölszabadul és megmarad/ még akkor is ha agyonvernek”. A radikális költészetfelfogás némely képviselői (Markó Béla, Balla Zsófia) szintén a szonett műfajában látják a szabadság foglalatát. Minden szonett egy szabadság-óhajtás, egy kitörési kísérlet a dolgok és determinációk rabságából. Mindez fokozottan érvényes a szonettfüzérre, illetve a mesterszonettel záruló szonettkoszorúra, melynek művelői között József Attilától és Dsida Jenőtől kezdve Székely Jánoson és Markó Bélán át Gergely Ágnessel, Orbán Ottóval és Parti Nagy Lajossal bezárólag sok–sok kiváló szerzőt találunk. Korábbi opusaival (Színek értelmezése, Alternatív csodák) és két legutóbbi, önálló kötetben megjelent kompozíciójával (Belső dialógus – A 101 éves József Attila emlékére, 2006, Életdicséret – A 101 éves Dsida Jenő emlékére, 2008) Lipcsei Márta is eme rangos vonulathoz csatlakozik.

Lipcsei Márta szemléleti világegészre törekvő, nagyszabású szonettkonstrukcióiban nemcsak valamit gondol, hanem elsősorban és kifejezetten verset, verskatedrálist gondol. Olyan belső szabályszerűségek szerint fölépülő rendet, ritmikai szegmentáltságot és megkomponáltságot, amely bizonyos geometriai elvek jelenlétére, a vers mértanára enged következtetni. A beírtság és a be nem írtság, a sorok és sorközök vizualitása, a vers tipográfiai képe már azelőtt közöl valamit, mielőtt a szöveg az értelmünkig elhatolna és jelentéseket rendelnénk hozzá.

A komplex hatásmechanizmusokat alkalmazó, a külső-belső történéseket, szimultaneizmusokat leképező Lipcsei Márta meghatározó létélményként fejezi ki a káosz a rendben mindennapi tapasztalatát, miközben minden idegszálával arra törekszik, hogy az általa teremtett világban rend legyen a káosz helyén. Akárcsak a József Attila előtt tisztelgő kötetében, legújabb, Dsida Jenőt megidéző verseskönyvében is erre tesz igen reményteljes kísérletet.

Lipcsei Márta a szellemi rokonkereső attitűd jegyében fordul a poeta angelicus felé, s a költő Kalendárium szonettekben ciklusából az Augusztus című darabbal folytat élményszerűen reveláló párbeszédet. A vendéglét talányos-tragikus misztériumát s az emberi világ metafizikai távlatból fölsejlő mélyebb és teljesebb értelmét bölcs derűvel és szelíd elégikussággal kifejező alaptextus igen gazdag inspirációval szolgál ahhoz, hogy a lírai én a Dsida-élményén túl saját ars poéticáját és létbeli pozícióját is megvallja. Így lesz ez a geometriai pontossággal és artisztikus szépséggel fölépülő kompozíció a portré és önportré poétikai–műfai jegyeit egyesítő kettős portré. Hangsúlyoznunk kell, hogy a referenciaszöveggel folytatott dialógus során Lipcsei Márta a Dsida- szonett úgynevezett „kitöltetlen helyeire” koncentrálva olvassa és teremti újra a választott hagyományt. Ilyenformán a Lipcsei- féle Életdicséret a Dsida-vers tradíciójának újraolvasását, másként értését és fölülírását is jelenti egyszerre.

Jelzésértékű, hogy a Dsida által adott cím (Az élet dicsérete) apró módosítással Lipcsei Mártánál is megmarad, ami a két értékvilág közötti lényegi azonosságra utal. Az életet persze hitelesen az dicsérheti, aki ismeri a szenvedést, és az imitatio Christi jegyében az áldozattól sem riad vissza, hiszen örök emberi törvény, hogy mindenki a maga keresztjét hordozva, a személyes áldozat révén vállalhat részt a megváltás egyetemes művéből. A fényteli öröklét esélyét kínáló szolgálat s a tiszta szívből hozott áldozat talaján álló lírai alany a beavatottság örömével és a létmegértés többletével mondhatja, hogy „igéim vannak, árnak ellenében”, s bukolikus derűvel élheti át a „forró nap” által szétsugárzott és árnyakkal dacoló „nagy, tiszta békét”.

A két költői univerzum jellegzetes élmény-, gondolat- és motívumköreit felvonultató szonettkoszorúban életremény és haláltudat küzdelme zajlik, melyet a rettenetekkel szembenéző illúziótlan bátorság és a hittel, reménnyel, szeretettel fölvértezett spirituális emelkedettség avat művészi és emberi értelemben maradandóvá és hitelessé. Az Életdicséret partitúráját, egész értékszerkezetét az emocionális és racionális tartalmak folytonos érintkezéséből fakadó drámaiság, az egymásnak feszülő minőségek (szakrális és profán, tragikum és idill) egyidejűségéből következő paradoxitás határozza meg.

A sokféle ösztönzésből táplálkozó, változatos élmény- és érzékenységformákból létrejövő kompozíció kétségkívül a maga transzcendenciájára, a saját növéstervére éberen figyelő lírai személyiség reprezentatív alkotása. Ha úgy tetszik, a létről való tudás igen figyelemreméltó darabja s ebbéli minőségben a költői kiteljesedés felé vezető útnak is fontos állomása. Az életörömök és életszépségek halhatatlan énekesével dialógust folytató Lipcsei Márta a Dsida-szonett születése után majd nyolcvan évvel, a létrontás és létabszurditás közepette tudatosítja az életértékek és életszentségek nélkülözhetetlen fontosságát. A végső időkben, a „létvégi hajrában” is a kétségbeesés méltóságával artikulálva az emberi helytállás, a megkapaszkodás és továbblépés archaikus léttörvényekből táplálkozó elemi parancsát. A Kürthy Sándor festőművész képei nyomán Kemenes Norbert által kötetbe került kitűnő illusztrációk is ezt a benyomást erősítik bennünk.

Az Életdicséret az olvasót egész egzisztenciájában megrázó, messze ható létfilozófiai tanulságokkal szolgál. A szemünk láttára végbemenő világomlás idején újfent igazolva látjuk Wittgenstein sajnálatosan ritkán hivatkozott mondását: „Nem az a misztikum, hogy milyen a világ, hanem az, hogy van”. A riadalom és reménykedés, erkölcs és rémület kettősségében fogant értékvilágok között leginkább az a kagylótürelemmel kihordott felismerés teremt mély és lényegi összhangot, ami talán számunkra is vigaszként és oltalomként szolgálhat a félelmek és fájdalmak idején:

„Csak hallgatom a lomb meleg neszét/ s az árnyas fákat bölcsen megmosolygom:/a tölgyet, hársat bükköt, gesztenyét-// a forró nap vidáman vagy borongón/ nagy, tiszta békét csurgat szerteszét…/ Mégis csak jó e vénhedt, lomha bolygón!”. Az is egyfajta kegyelem, hogy éppen ez lett az utolsó akkord.

KÖDÖBÖCZ GÁBOR

Elhangzott a nagyváradi Illyés Gyula Református Könyvesboltban, A magyar kultúra napjai rendezvénysorozat keretében, melyet a Pro Universitate Partium Alapítvány és a Partiumi Magyar Művelődési Céh rendezett a magyar kultúra napján, 2009. január 22-én.

Megjelent a Helikon irodalmi folyóiratban, XX. ÉVFOLYAM 2009. 9. (527.) SZÁM — MÁJUS 10

Írja meg Ön is a véleményét!



© 2004 - Pallas-Akadémia Könyvkiadó              

Warning: Unknown: open(/tmp/sess_50lvvdtmlu4oq5d0b5dq4jsl51, O_RDWR) failed: Disk quota exceeded (122) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/tmp) in Unknown on line 0