Tartózkodni kell a felszínességnek még a látszatától is

Deák Ferenc Loránd a pedagógusi hivatásról és a néprajzi kutatómunkáról

Egy kiállításmegnyitón találkoztunk Kézdivásárhelyen. A falakon a csernátoni tanári múlttal rendelkező kolozsvári művész, Székely Géza képei pompáztak zöldes tónusokban, a kompozíciókon a népélet tárgyi kellékei sejlettek fel. Ebben a környezetben mutatkozott be egy fiatalember, Deák Ferenc Loránd, mondván, hogy néprajzkutató és kiadót keres egy monográfiához. Táskájából pedig kivett egy cédét, rajta az anyaggal. Azóta már nyomdában a Pallas-Akadémia Könyvkiadó által gondozott könyv. Címe: Temetkezési és halottas szokások Csernátonban és környékén.

– Honnan egy fiatal kutató érdeklődése e szokásegyüttes iránt?

– Magyar-néprajz szakon végeztem 1999-ben a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Tanszékén. Néprajzi érdeklődésemet származásom is megalapozza: falun nőttem fel, a háromszéki Csernátonban. Olvasmányaim, szakmai tapasztalatom együtt alakították „világomhoz” való viszonyulásomat – a személyesen megélt tapasztalatok mellett. Eliade szerint „világközéppontokat” őrzünk lelkünkben. Nekem ez Csernátonban van elrejtve.

– Hogyan került kapcsolatba a temetkezési és halottas szokásokkal? Miért épp ezt a témát választotta doktori disszertációja témájául?

– Egyetemi záródolgozatom megírásakor választottam ezt a témát. Akkor egy kezdetleges szövegváltozatot írtam, a következő tíz évben ennek a kidolgozására törekedtem. Ezt a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszékének doktori iskolájának keretrében végeztem el. A téma iránt nem voltak fenntartásaim. Falun nőttem fel, így számomra a temetés egy szomorú ünnep. A résztvevő tiszteletét fejezi ki a gyászoló iránt. A megrendülés és a fájdalom a másikból gyöngédséget és szeretetet vált ki. A gyászolót tisztelet veszi körül. Ezt a folyamatot nemes emberi érzések felvállalásában látom, hiszen – mint Polcz Alaine megfogalmazta – „segítenek a rítusok”.

– Ha jól tudom, Csernátonból indult. Hol végezte iskolai tanulmányait? Kik voltak a pályája alakulása során szerepet játszó pedagógus-személyiségek?

– Az általános iskolát Csernátonban végeztem. Középiskolai éveimet Kézdivásárhelyen, a Nagy Mózes Gimnáziumban töltöttem, jelenleg itt tanítok. A rendszerváltás után lettem középiskolás. Ha a történelmi sorforduló nem következett volna be, szakmunkásképzőre jelentkeztem volna. Nekem mindig valami vagy valaki irányította a sorsomat. Az irodalom iránti érdeklődésem szenvedéllyé vált, megszálott olvasó lettem. Egyébből lemaradtam, így a magam választotta út vitt a magyar szakra. Középiskolai tanárom Mocsáry G. Irén volt, valamint hatással volt rám néhai Kiss Lázár tanár úr is. Szüleim élete a kommunizmus árnyékában telt. Anyai nagyapám (Dezső Andor) nem állt be a kollektívbe. Édesanyám ezért Zetelakán érettségizett, hiszen itt termőföld hiányában nem volt téesz, és elmaradt a szigorú felülvigyázás. Ez a példa is mutatja: nem kell megalkudni, hanem áldozatott kell hozni. Szépnagyapám, a negyvennyolcas forradalmár Végh Antal hadnagy, agyúöntő volt és ezermester. Róla iskolát neveztek el a faluban. Elhallgattatás után felülemelkedés következik. Ezt jó tudni.

– Jeles néprajzosok működtek, működnek Kézdivásárhelyen, Háromszéken: Pozsony Ferenc, Gazda Klára, Szőcsné Gazda Enikő stb. Milyen hatással volt Önre az ő munkásságuk?

– A kolozsvári egyetemen kiváló tanáraink voltak, ezért jó szellemiségben váltunk gondolkodó emberekké. Dr. Pozsony Ferenc volt a szakmai irányítóm az itt töltött évek alatt. Tőle megtanultam, hogy mindig a kiegészítésre, a részletekre kell gondolni, arra, hogy soha nem lehetünk megelégedve munkánk eredményével. Most is folyamatosan könyveket kérek a tanár úrtól – aki számomra a nagybetűs Tanár Úr –, segítőkészsége határtalan. Dr. Gazda Klára irányításával is gyűjtöttem. Mindig csodáltam nagy tudását és természetes egyszerűségét. Rámutatott, hogy a tárgyi néprajz a szellemi műveltség lenyomata, a felderítés szándékával kell kézbe venni tárgyakat. Dr. Keszeg Vilmos szellemi nagysága is kihívás a diák számára, arra sarkallja, hogy ne maradjon szégyenben, ha megszólal a Tanár Úr előtt.

– Háromszék egy viszonylag polgárosult vidék, a hagyományos paraszti kultúra nagyobb mértékben felbomlott, átalakult, mint más, hagyományőrzőbb vidékeken. Mennyire teszi ez sajátossá az itt végzett néprajzi kutatómunkát?

– Dolgozatomban a néprajzi gyűjtést antropológiai és tanatológiai olvasói tapasztalatommal értelmezem. Nem archaikus és elzárt szokáselemeket tanulmányozom, hanem a veszteséget megélő ember sorsát és környezetével való viszonyát követtem figyelemmel. Természetesen, falusi környezetben az emberek közösségként viselkednek. A gyászoló, ha elfogadja a segítséget, nem marad egyedül. Folyamatos változásban vagyunk. A figyelmes kutató felismeri, rámutat arra, ami környezetében történik és értelmezi azt. A halottas szokások őriznek meg legtovább őrökölt viselkedési formákot.

– Tanárként dolgozik, közben kutat. Hogyan sikerül összeegyeztetni a pedagógusi hivatást és a kutatói szerepvállalást?

– Magyar nyelv és irodalmat tanítok volt iskolámban. A kutatás nem hátrány. A szellemi kihívások mindig új választások elé állítanak. Egy más tudományterület is impulzusokat ad a tanításban is. A szépirodalom olvasása számomra mindig kötelező. Tudok még úgy olvasni, hogy az élménytől felkacagok, s ezt a képességemet szeretném megőrizni. A mi szakmánkban nem szabad megelégedettnek lenni, mert annak bénító ereje lenne, maga volna a „szellemi halál”.

– További tervei?

– Új kihívás számomra az erdélyi képzőművészet tanulmányozása. Kiállításokat nyitottam meg, és kisebb recenziókat is közöltem katalógusokban, lapokban. Ezt az ambíciómat Kézdivásárhelyen ismertem fel. Szeretnék részleteiben elmélyülni, ha felkészültnek érzem majd magam, közölnék egy munkát erről a területből. Az értelmező kihívások irányítanak. Látom: mély élményből kell kiindulni, a szakmai ismeretek végtelenségével szembeni alázattal kell elmélyülni, és tartozkodni kell a felszínességnek még a látszatától is.

Sarány István, Brassói Lapok

Szerelmeskedés és halál

Könyvek arról, amiről nem szívesen beszélünk nyíltan

A nemiség és a halál két olyan téma, amely mindig is érdekelte az embereket, igazolódott be Pallas-Akadémia Könyvkiadó kettős könyvbemutatóján, amely a múlt szerdán zsúfolásig megtöltötte a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Incze László-termét. Két néprajzkutató, dr. Balázs Lajos az Amikor az ember nincs es ezen a világon és dr. Deák Ferenc Loránd a Temetkezési és halottas szokások Csernátonban és környékén című kötetétből kapott „zamatos” ízelítőt a közönség, amely a nem mindennapos kulturális élményt hol őszinte nevetéssel, hol hosszas tapssal viszonozta.

Deák Ferenc munkáját a kiadó főszerkesztő-helyettese, Sarány István felkérésére a fiatal szerzővel mester-tanítvány viszonyban levő Balázs Lajos méltatta: a Háromszék temetkezési és halottas szokásait összegző hiánypótló munka a halál kultúrájának vizsgálata szempontjából Csernátont referenciává tette. Deák Ferenc nemcsak a csernátoniak halálhoz való viszonyulását vizsgálta, hanem 32 másik kézdi-orbaiszéki településen is kutatott, így munkája teljes képet ad többek között a vidékünkre jellemző halottas rítusokról, a temetési szertartásbeli eltérésekről, a cigányok halálhoz való viszonyulásáról, a gyászjelentők, sírjelek, kopjafák változatairól.

A gyerekcsinálás titkai

„Nem szexuál-pszichológiai tankönyv, nem egyetemi professzorok elvont értekezése, hanem a legtitokzatosabb műveltség feltárása” – mondta saját könyvéről Balázs Lajos neves kutató, aki a születés, házasság, halál szokásvilágának kutatására szánt négy évtizedes munkája során a nemiség kultúrájáról szóló közvetlen paraszti tudást gyűjtötte egybe. A munka nagyságrendjét szemlélteti, hogy a kutatás 1985-ben kezdődött el, egyfajta kísérleti szándékkal, és az elmúlt 15 év terepkutatásának eredménye. A szerző harmincöt, 40-80 év közötti, átlagon felüli értelmi szinttel rendelkező parasztemberrel (mintegy kétharmaduk női személy) folytatott mélyinterjút. Valamennyi adatközlőjével 45- 50 órát beszélgetett, akiknek 2120, a tárgykörhöz kapcsolódó kérdésre kellett válaszolniuk! A magyar néprajztudományban egyedinek számító kötetről már a bemutatón adott ízelítő fogadtatásában is bebizonyosodott, hogy népszerű olvasmánnyá fog válni, főként, ha megtudják, hogy nemcsak a „gyerekcsinálás”, hanem a székely „szerelmeskedésre gerjesztők” titkaiba is beavatja az olvasót.

Dimény H. Árpád – Székely Hírmondó 2010. február 2.

A népi kultúra búvárlói

Két néprajzos, dr. Balázs Lajos Amikor az ember nincs es ezen a világon és dr. Deák Ferenc Levente Temetkezési és halottas szokások Csernátonban és környékén című könyvét mutatták be kedd este a Székely Nemzeti Múzeumban.

Az első részleteit, mely egy eddig fel nem tárt, rejtőzködő kultúra nyomába eredve egészen rendkívüli mélységekig jut el, és igazi úttörő munkának minősíthető, olvasóink a lapunk hét végi mellékletében futó sorozatból ismerhetik. A műre még visszatérünk.

A második ígéretes tehetségű fiatal kutató doktori dolgozata könyv alakban, benne a szerző szülőfaluja beható ismeretéről magas színvonalú elméleti következtetésekben ad számot, a székely, a roma és az ortodox vallású közösségek idevágó szokásainak olyan érdekes vonatkozásait kutatva például, mint a kommunizmus hatása a temetési szokásokra, ezek akkori és mai értékelése a faluközösségben, a helyi ’48-as hős, Végh Antal kultuszának vagy a kopjafaállításhoz fűződő vélekedések változásai az idők folyamán. Az eredeti szemléletű munka kitér többek közt a gyászjelentők, a temetőbeli szimbolikus térfoglalás, a cigány rítusok sajátosságainak kérdésköreire is, egy új szemlélet és szaknyelv, elemzési diskurzus térhódításának dokumentuma.

B. Kovács András – Háromszék, 2010. február 20.