Kós munkássága a szöveg és kép egységében

Kós Károly művészeteit összegző képeskönyvet ad az olvasó kezébe az MTA irodalomtudományi intézetének kutatója, Sas Péter művelődéstörténész. Ennek kapcsán kérdeztük a kötet szerzőjét.

– Miért tartotta fontosnak a polihisztor Kós Károly teljes életművét, művészeteit egy képeskönyvben összefogni?

– Eddig Kós Károly életművének valamelyik – kisebb vagy nagyobb – szeletével foglalkoztak inkább, főleg az építész, az író vagy a politikus tevékenységét, munkásságát elemezték. Szerettem volna a teljes életmű egészét megcsillantani, ezért a születésétől a haláláig igyekeztem bemutatni a történelmi, családi, szociográfiai hátteret, amelyben élt és alkotott. Nagyon fontos összességében látni, ismerni életét és munkásságát, így láthatóvá és megismerhetővé válnak azok az összefüggések, azok a miértek, amelyek egy-egy életműszelet elemzésekor nem lehetnének kellőképpen bemutathatóak. Igyekeztem tisztázni tetszetősnek tűnő, de tévhiteket, például a családi háttérrel, származásával kapcsolatban. Egyik fia, dr. Kós Károly, a néprajztudós derítette ki s írta meg nekem egyik levelében, hogy a déd- és az ükapák elszászosodott unokái székelyek voltak. Remélhetőleg az is világossá válik, hogy nem temesvári születése volt meghatározó életében, hanem a Kolozsvárra való beköltözés, az ottani református kollégium és a környező vidék, elsősorban Kalotaszeg alapos megismerése.

Építészeti munkálkodásába, egyes alkotásába, tervezésébe is sok mindent belemagyaráztak, pl. a Varjúvárral kapcsolatban, amik soha nem járhatták meg az ő eszét, nem befolyásolhatták gondolkodásmódját. Fontosnak gondolom életlátása és munkássága egyik alapvetéseként rögzíteni saját szavait, amit a római Szent Péter-templom kapcsán fogalmazott meg: „Nem elég egyszerű ahhoz, hogy monumentális lehessen.". Ezért válhatott sztánai Varjúvára emblematikus épületté, jelképpé, mert – Kóst parafrazálva – elég egyszerű ahhoz, hogy monumentális lehessen. Miből is áll az eredetileg nyaralónak tervezett épület? A legfontosabb, legalapvetőbb mértani testekből: kockából, hasábból, kúpból és hengerből. Az elért hatás ezeknek az építészeti alapformáknak a lehető leghelyesebben alkalmazott arányos elhelyezéséből, egymásra helyezéséből következik. A lecsupaszított, minden feleslegtől megszabadított lényeg, a monumentalitás egyszerűsége és praktikuma.

A szöveg mellett nagyon fontosnak tartottam a képi megjelenítést. Nemcsak azért, hogy Kós Károlyhoz méltó szép könyvet kaphasson az olvasó, hanem azért is, mert csak így mutatható be munkássága: a szöveg és a kép egységében. Ebben is az ő gondolkodásmódját követtem, hogy minél jobban láttathassam és bemutathassam az összhatást. Saját szavait idézem: „Mondtam már, hogy képben gondolkoztam. Amikor írtam, akkor is képben gondolkoztam, láttam a képet és azt írtam le. Nem fordítva. Ez így van." Ezért nem elégséges, ha regényei, elbeszélései, egyéb írásai elemzésekor csupán a puszta szövegből indulunk ki. Ez magyarázhatja életműve bemutatás-kísérleténél a képeskönyv jelleget és címet.

– A monografikus album létrejöttét minden bizonnyal hosszas folyamat előzte meg. Hogyan zajlott ez a munka?

– Kós Károly személyisége nagyon régóta foglalkoztat. Nemcsak tisztelem és szeretem, nagyon sokat köszönhetek neki. Természetesen igyekeztem minden megjelent munkáját elolvasni, és a róla szóló szakirodalmat is megismerni. Ennek során lassan kitisztult a köd, ami mindig ott kavargott a témával, a transzszilván históriával kapcsolatos, elenyésző számú történelemkönyvben. Neki köszönhetem az önálló történelmi háttérrel, gondolkodásmóddal rendelkező Erdély megismerését. A transzszilvanizmust, az autonómia-gondolat máig életképes eszmeiségét, mint a sajátos helyi történelmi tudat megmaradását sugalló, a jövőt legjobban biztosítani látszó nézetét. Néhány egykori közelebbi munkatársát is megismerhettem, akik közül kiemelem az 1986-ban elhunyt Debreczeni László műépítészt, aki vállaltan az ő eszmei és grafikai követője lett. Kós Károly bemutatására az első lehetőséget 1983-ban, születése 100. évfordulója alkalmából kaptam, amikor összeállíthattam és megszerkeszthettem a Kőből, fából házat, igékből várat... című kötetet. Ennek köszönhetően kerülhettem közeli kapcsolatba két leszármazottal, az említett dr. Kós Károllyal és Kós András szobrászművésszel. Érdekességképpen megemlítem, hogy a Kós Károly művészete című munkámat ők ketten lektorálták. A későbbiekben még néhány kötetet írtam, szerkesztettem, melyek szintén vele kapcsolatosak. Az elmondottakból kitetszhet, hogy negyedszázada foglalkozom személyisége megfejtésével és munkássága megismerésével. A most megjelent kötetet a mind teljesebb megismerés, az alapok kikutatása kellett megelőzze, amely során főképpen Kós Károly saját szavaira igyekeztem támaszkodni. Ezért gyűjtöttem össze és adtam közre a több mint ötszáz levelét tartalmazó forrásközlést. Még egy, hasonlóan fontosnak gondolt munkát szeretnék idén befejezni, publicisztikai írásainak összegyűjtését és közreadását. Mindezek után fogok csak arra vállalkozni, hogy megpróbáljam megírni nagymonográfiáját.

– Melyik volt az a területe Kós életművének, amelynek bemutatása mélyebb kutatást igényelt, és amelyről eddig keveset vagy egyáltalán nem tudott a szakirodalom?

– Ő mindenekelőtt építésznek tekintette és vallotta önmagát. Most talán az egyéb területeken végzett munkássága is jobban feldolgozva állhat előttünk. Én politikusi munkálkodásának bemutatását tartottam a legnehezebb feladatnak, amelyben még mindig vannak fehér foltok. Itt a Magyar Népi Szövetségben való képviselőségére és az ún. Kalotaszegi Köztársaság elképzelésére gondolok, amelyről soha nem írt, és senkinek sem beszélt. Képben való gondolkodásmódja miatt és visszaemlékezések alapján nemcsak gondolható, tudható is, hogy megtervezte annak az elképzelt független államocskának a címerét, a lobogóját, a pénzét, de ezek közül még egy sem került elő. Bizonyos vagyok benne, hogy valahol lappang ezekből, de ilyenkor mindig az a legnehezebb feladat a jelenlegi tulajdonos részéről, ha számot kell adnia arról, honnan van féltve őrzött kincse. A most megjelent kötetben vannak olyan képek, illusztrációk, amelyek korábban még nem jelentek meg, és ilyen szempontból újdonságnak tekinthetők.

– Építészeti tevékenységét tekintve Kóst tehetséges műépítészek tűzték zászlójukra. Ön hogy látja, miben kellene követniük a mestert, és hogyan lehetséges azt egyeztetniük a 21. századi igényekkel?

– Talán ez a legnehezebb kérdés. Már a kivitelezést illetően. Ha Kós Károly nyomdokában a népi építészetben gyökerező nemzeti építészeti formakincs elemeiből akar egy mai építész merítkezni, ahhoz elsősorban megfelelő környezetre van szüksége, hogy bemutathassa a tervezett házat. Ez családi ház esetében egyre nehezebb vállalkozás, nemcsak a költségigényesség miatt, de mind kevesebb az erre alkalmas zöldövezet. Ha a modern igényeknek is meg akar felelni, akkor lakópark jellegű épületegyüttesben kellene gondolkodnia, mint ahogyan Kós Károly tette a kispesti munkás- és tisztviselő-, közismert nevén a Wekerle-telep esetében. Budapesti tervezése ma is használható, közkedvelt, és emellett művészi hatást kelt. A mai, modern követelményeknek ugyancsak megfelelhetne az ő építészeti elképzeléseit tükröző épületegyüttes, ami külsőleg egy, a madáchi falanszterre emlékeztető elsekélyesedett ízléstelenséggel szemben egy történelmi folyamatba illeszkedő életszemléletet tükröző családi otthont jeleníthetne meg, belülről pedig elláthatnák a legkorszerűbb berendezésekkel.

– Kötetében arra is rávilágít, hogy a társművészetek – és nem csak azok, amelyekben Kós egyaránt maradandót alkotott – így egybefésülve rajzolják meg igazán a jellemét. Milyennek ismerte meg Kós Károlyt?

– Ez lesz a legrövidebb, de talán legfontosabb válaszom. Mindenfajta aktualizálás nélkül mondhatom, hogy senki ne érezhesse célzásnak, számomra Kós Károly a hűség embere, ennek a fogalomnak a szinonimája. Ragaszkodó szeretetét számtalanszor megvallotta szóval és tettel szülőföldje meg történelmi alapokon nyugvó elvei iránt. Most nem is rá, hanem egyik író és kultúrmunkás kollégájára hivatkozom, aki így írt róla: „Kós Károly az égő lármafa, mellyel a nagy nép-veszélyt eleink jelezték, ő a véres kard, mely emberölés helyett földet túr és Attila fapalotáját építi, a regös, ki nyakába hulló hajjal, könnyezve beszéli a két fekete holló énekét. Bőre csontra száradt a sok belső gondtól és turáni feje, kelevéz karjai mindig nyugtalanok, egyik szeme a Szent Anna-tó, másik szöme a Gyilkos-tó, folyton örvénylenek, minden szava keleti ornamens, mellyel életünket díszíti és otthon, a sztánai setét hegyekre önerejével emelt hajlékában hosszú pávatoll fényűzően legyezi az arcára kiült alkotó tüzet. Idegen, gazdag országok úgy megtöltenék zsebeit arannyal, hogy mozdulni se bírjon közülök, és munkáiért felállással szavaznának köszöneteket, az országházban, papok templomaikért orémuszba foglalnák a nevét, régi, fiatalon a magasba szállott dicsősége és a művész-zseni karrierje a halhatatlanságig szállana; de ő tapodtat sem lép közülünk, és azért maradt szegénynek, hogy hű maradhasson szegény édesanyánkhoz, kicsi Erdélyhez." Ennél nagyobb elismerést nem kaphatott volna Nyirő Józseftől, pedig ő még Jézuson is kapott igazítanivalót.

– A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének kutatójaként főként Erdély 20. századi művelődéstörténetével foglalkozik. Miért épp ez a kutatási terület vonzza?

– Mindig baj volt a munkahelyeimen Erdély kutatásával és bemutatásával. Nem csupán politikai okok miatt. A Történettudományi Intézetben nem tudtam „csak" a történelemmel foglalkozni, egy ideig „szabadúszó" szellemi szabadfoglalkozású voltam, hogy ezt a témát kutathassam. De akkor sem adtam fel... Közel egy évtizede, jelenlegi munkahelyemen kaptam lehetőséget arra, hogy az általam elképzelt összességben foglalkozhassam a témával, nem „csak" az irodalommal. Erdély sokszínűségét, művelődésének és kultúrájának összetettségét, egyben csak az arra jellemző sajátosságait – összekapcsolódásuk okán – szerintem csupán a művelődéstörténet szerteágazó lehetőségeivel lehet a legjobban megközelíteni és megjeleníteni. Kós Károlynál maradva, életműve elemzésénél lehetne-e kizárólag egy tudományágra szűkítve bemutatni? Elő kell jöjjön a történelem, az irodalomtörténet, a művészettörténet, az egyháztörténet, ha főkurátorságára gondolok. És ez még csupán egyetlenegy személy. Ilyen megközelítésben hol van maga Erdély? Létezik még a világnak egy olyan sarka, ahol ennyi négyzetméteren ennyi polihisztor jelegű munkásság kifejlődhetett? Én nem magamon, inkább mindig azon csodálkozom, miért nem vonz lényegesen több érdeklődőt ez a terület. Még mindig aktuálisnak érzem Kővári László történész 19. századi mondását: „Erdély egy gazdag, de ismeretlen múzeum."

– Legutóbb, ha nem tévedek, Kolozsvár építészettörténetének tanulmányozásából a kincses városi Szent Mihály-templomról és egyházi gyűjteményéről jelent meg erdélyi témájú kötete. Van-e már újabb téma, amely fölkeltette érdeklődését, és amiből várhatóan kötetnyi ismeretanyagot vehet kezébe az érdeklődő?

– Hogy Erdély előbb ecsetelt sokszínűségét és kiapadhatatlan forrásul való szolgálását érzékeltessem, stílszerűen maradjunk a K betűnél. Szeretném a tisztelt olvasók kezébe adni Köpeczi Sebestyén József, az utolsó magyar heraldikus és Kelemen Lajos, a legendás levéltáros monográfiáját, akinek egyelőre naplóját és levelezését rendezem sajtó alá. Felkértek a helikonista Kemény János-életműkiadás gondozására, a Szent Mihály-kötet mintájára az egykori kolozsmonostori apátság és temploma bemutatására, valamint a kolozsvári Szent Mihály római katolikus egyházközség 20. századi történetének megírására. Most abba is hagyom, mert nem akarom a dicsekvés látszatát kelteni. Pedig mindössze a kérdésre válaszoltam. Természetesen minderről csak Erdély, illetve az erdélyi művelődéstörténet kiapadhatatlan gazdagsága tehet. Ezért szoktam – s egyáltalán nem tréfából – azt mondani, hogy két élet is kevés lenne ahhoz, hogy megvalósíthassam kutatási terveimet.

Antal Ildikó – Hargita Népe, 2010. január 15.

-/-

A Magyar Kultúra Napja alkalmával Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának dísztermében január 18-án 17 órától író-olvasó találkozó keretében mutatják be Sas Péter Kós Károly képeskönyv című munkáját, mely egyben a Pallas–Akadémia Könyvkiadó 550. kötete. A hiánypótló képeskönyvet ismerteti és a szerzővel beszélget Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője. A találkozó házigazdája Antal Attila alpolgármester.

Képeskönyv jelent meg Kós Károly műveiből

A Magyar Kultúra Napjára emlékezve mutatták be hétfő délután Sas Péter Kós Károly-díjas író Kós Károly képeskönyv című kötetét Csíkszeredában. Kozma Mária, a Pallas–Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője kiemelte, hogy a szóban forgó könyv – amely a Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomdában jelent meg – a kiadó 550. kötete.

„Sas Péter nálunk már lassan házi szerzőnek számít, de azt hiszem, ez a legszebb könyv, nemcsak a Sas Péter-írások, de a kiadó könyvei közül is, így méltó az 550. kiadványhoz” – mondta Kozma Mária. Sas Péter fő kutatási területe az erdélyi római katolikus egyház története, és Kós Károly élete mellett foglalkozik Kelemen Lajos levéltáros, történész valamint Debreczeni László költő munkásságával is.

„A most megjelent könyv monográfiának is nevezhető, azonban amint arról értesültünk, Sas Péter készül egy másikat is írni, amelynek ezt a címet is adja” – árulta el a főszerkesztő. A Kozma Mária és a könyv írója közötti beszélgetés során rengeteg érdekességre derült fény a leginkább építészetéről híres Kós Károlyról. Sas Péter szerint Kós Károly tulajdonképpen a székely építészetet teremtette meg.

Temesváron ismerkedett meg a szász kultúrával, visszaköltözve Kolozsvárra pedig találkozott a kalotaszegi építészettel, házaival, és ráébredt, micsoda kincs található azon a vidéken, akár balladákban, akár épületekben. „Kós Károly belátta, az erdélyiekhez saját nyelvükön kell hogy szóljon, és nemcsak szóban, de írásban, rajzaiban is. Kós Károly írás előtt rajzolt, a rajzok ugyanis már karaktert formáltak a szereplőknek, ő pedig nem tett mást, mint szót adott a szájukba” – mesélte Sas Péter. Kós Károly hatalmas áldozatot hozott azért, hogy Erdélyben maradhasson.

Nem szerette Budapestet, mindig is a nép fiának tekintette magát, és a nép gondolkodásával igyekezett azonosulni. Kós Károly a trianoni döntés után is józan, realista maradt, aki azt vallotta, az erdélyiek legfontosabb ösztöne: „mindent túlélni!” Noha ő már gondolkodott autonómiában, Kalotaszegi Köztársaságban, lobogót és érmét is rajzolt hozzá, nem hagyott fel elméletével, miszerint azzal kell valamit kezdeni, amit a sors hozott. Sas a jövőben szeretné összegyűjteni az összes Kósról szóló, illetve az ő tollából származó írást. A most megjelent kötetet tegnap Sepsiszentgyörgyön is bemutatták, ma Marosvásárhely, csütörtökön Kolozsvár következik.

Forró Gyöngyvér – Krónika, 2010. január 20.

Kós Károly szellemét idéző

Könyvbemutató a Székely Nemzeti Múzeumban

A Magyar Kultúra Napja előtt tisztelegve a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó Sas Péter tavaly megjelent, Kós Károly-képeskönyv című kötetét mutatja be Erdélyben, a sepsiszentgyörgyi könyvismertetőnek tegnap délután a Székely Nemzeti Múzeum adott otthont.

A mifelénk kevésbé ismert budapesti művelődéstörténészt, illetve munkáját Boér Hunor mutatta be, s ha a szerzőről azt emelte ki, olyannyira erdélyinek tartja magát, hogy előszeretettel végez erdélyi művelődéstörténeti feltárásokat, ,,leporolásokat", a kötetről elmondta, „ennyire teljes könyvvel az összetett, gazdag, kincsesbánya Kós Károlyról" még nem találkozott. Sas Péter hozzátette, továbbra is szeretne foglalkozni Kós Károllyal, hisz életművében vannak még fehér foltok. Közelebbről publicisztikáját gyűjti össze, aztán egy nagymonográfia megírása foglalkoztatja, ennek egyik izgalmas, még feltárásra váró része például Kós politikai szerepvállalásának háttere.

Váry O. Péter – Háromszék, 2010, január 20.

Kós Károly képeskönyv

Egymást érik mostanság a pompás kivitelezésű művészkönyvek, a szemnek, szívnek örömet szerző albumok, a díszes emlékkiadványok. Csak győzze beszerezni valamennyit az ember! Ilyen frissen megjelent, tetszetős kötet a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó 550. könyve, amelyet a romániai magyarság nagy hatású „mindenese”, Kós Károly emlékének, hagyatékának szentelt a művészetek ügyét felkaroló könyvműhely. A Kós Károly képeskönyv Sas Péter munkája.

A Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, az erdélyi magyarok kulturális örökségének elkötelezett budapesti kutatója számos értékes kiadvánnyal igyekezett hozzájárulni felbecsülhetetlen szellemi, építészeti javaink megőrzéséhez, felmutatásához. Ez a kötete hosszú kutatómunka eredményeként ad az olvasók kezébe olyan alaposan dokumentált képeskönyvet, amely valószínűleg mindeddig a leggazdagabb, legátfogóbb képanyagot teszi hozzáférhetővé a Kiáltó szó szerzőjéről, rendkívül sokoldalú foglalatosságairól, közéleti és magánéletének fontos mozzanatairól. Közelebb kerülhetünk általa az építész, az író, könyvkiadó, szerkesztő, publicista, irodalomszervező, képző- és iparművész, mezőgazdász, a közösségéért minden téren kiálló Kós Károlyhoz.

A magyar kultúra napja alkalmából január 20-án, szerda délután 6 órakor a képeskönyvet Marosvásárhelyen is bemutatják. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány közös estjén, amelyre a Maros Megyei Tanács jóvoltából a Kultúrpalota Tükörtermében kerül sor, jelen lesz és munkájáról beszél a szerző, Sas Péter valamint a kiadó főszerkesztő-helyettese, Sarány István. A kiadványt Nagy Miklós Kund ajánlja a közönség figyelmébe.

Népújság, Múzsa (916.)

Tükörterem és Varjúvár

Kós Károly képeskönyv

Alkalmasabb helyszínt a Kultúrpalota Tükörterménél nem is találhatott volna a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó szerda esti rendezvényére, író-olvasó találkozójára, amelyen Sas Péter budapesti kutató Kós Károly képeskönyv című könyvét, a kiadó 550. kötetét mutatták be.

Nagy Miklós Kund nyitóbeszédében elmondta: a találkozó tisztelgés a magyar kultúra napja előtt, azon a helyen, amely a marosvásárhelyi magyar kulturális élet fellegvára, ugyanakkor az egyik legszebb közép-európai épület.

– Sas Péter budapesti kutató, művészettörténész sokadik könyve a Kós Károly képeskönyv, érdekességképpen megjegyezném: száznégy évvel ezelőtt, négy napnyi eltéréssel a Palotával átellenben, a Városháza dísztermében tartotta az ifjú Kós Károly a Kemény Zsigmond Társaságnál székfoglaló beszédét, amelyről ő is írt életrajzában.

Kós Károly említett visszaemlékezését Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel, majd a kiadó részéről Sarány István főszerkesztő-helyettes méltatta röviden a művet és ismertette az idei kiadói tervet, amelyben számos művészeti kiadvány szerepel. – A magyar kultúra napja minden magyarok Himnusza révén összeköt minket. E kötet is ezt hangsúlyozza: erdélyi kiadó, magyarországi szerző, a kötet népszerűsítésére pedig erdélyi és magyarországi intézmények fogtak össze.

Nagy Miklós Kund szerint a könyv még közelebb hozhatja hozzánk Kós Károlyt: – A kilencvenes években nagyon aktívan működött Vásárhelyen a Kós Károly Egyesület, amelynek tevékenysége azóta lankadt. A kötet annak a kutatónak köszönhető, aki maga is a Kós Károly-díj kitüntetettje, Kós Károly egyik legavatottabb kutatója. Tíz fejezetre osztva próbálta felvillantani a legfontosabbakat, amelyeket Kós Károly tett, alkotott, örökségül hagyott ránk. A kötet olyan dolgokat is elénk tár, amelyekről kevesebbet tudunk, olyan képeket is közkinccsé tesz, amelyekkel nemigen találkozhattunk. Sok fénykép az ifjú építészt, irodalmárt, politikust örökítette meg. Amikor az említett székfoglaló beszédét mondta, mindössze huszonhét éves volt. Utána ívelt fel pályája, maradt, amikor a legnehezebb volt – mondta Nagy Miklós Kund, majd a szerzővel folytatott beszélgetésől, Sas Péter válaszaiból megtudtuk: a kötet Kós Károly életművének teljességét kívánja bemutatni, azt, hogy a nehéz történelmi helyzetben miként tudta megvalósítani mindazt, amit tett.

– Kós Károly képeskönyv a kiadvány címe, de nem csupán képekből áll. A cím arra utal, hogy Kós Károly mindig képekben gondolkodott. Munkásságának nagysága az itteniek számára természetes, a kötettel jelezni kívántam, hogy a magyarországiak számára is igen fontos. Meg szeretném írni a huszadik századi erdélyi magyar művelődés történetét, aminek Kós Károly az egyik sarkköve. Úgy érzem, ismerem ezt a világot. Ami a kutatás során meglepett, az elsősorban a leszármazottak, Kós Károly néprajzos és Kós András szobrászművész kedvessége, segítőkészsége volt. Az anyag nagy része nekik köszönhető. Idejében fogtam hozzá, ismertem olyanokat, akik Kós Károly közvetlen munkatársai voltak. Teljes életműve fontos, annak szeletei egymást kiegészítik, és ő mindegyikben teljes egészet alkotott. A mai kor politikusai példát vehetnének róla. Politikusi szerepvállalásakor elveiben szilárdan hitt, majd önként a háttérbe vonult, átadta a terepet. Szociális beállítottságú volt, nagyon fontos volt számára, hogy tegyen a népéért, publicisztikáját egy következő kötetben szeretném kiadni. Számomra egyet jelent a fogalommal: hűség – hallottuk a Sas Péterrel folytatott beszélgetés során, amelyben szó esett Kós Károly életéről, gyerekkori éveiről, a kolozsvári Református Kollégium emberformáló hatásáról, Sztánáról, a Kalotaszegről, a Varjúvárról, az újonnan megjelent kötet bemutatóján.

Nagy Botond, Népújság, 2010. január 23.

Képeskönyv a hűség emberéről

A hűség emberéről, Kós Károlyról szól az a képeskönyv, amely a csíkszeredai Pallas Akadémiánál jelent meg tavaly év végén, és amelyet most, a Magyar Kultúra Napja alkalmából Erdély több nagyvárosában is bemutattak.

Kós Károly építész, országépítő Temesváron született 1883-ban, és itt Kolozsváron halt meg 94 évesen, 1977 augusztusában. Sírja a Házsongárdi temetőben található. De Kós Károly neve ennél sokkal több vonatkozásban kötődik a kincses városhoz, itt tanult, tanított, élt és alkotott.

Kolozsvár-szerte több Kós-alkotással is találkozhatunk. Ilyen a monostor úti református templom, amelyet a helybéliek kakasos-templomként ismernek, valamint a Séta téri műcsarnok is, amely egyike azon épületeknek, amelyek nem hordozzák magukon az építész megszokott stílus-elemeit. De Kolozsvárhoz már korábbról is köthető Kós Károly neve, az itteni református kollégiumból indult tanulmányi útjára, Budapestre. Aztán ide tért vissza tanítani, könyveket, újságokat szerkeszteni, és országot, nemzetet építeni. Találó helyen került hát bemutatásra a róla szóló képeskönyv, amely Sas Péter budapesti művelődéstörténész munkája, aki 1981 óta foglalkozik a Kós-életművel: „Több kötet is megjelent már Kós Károly életével és munkásságával kapcsolatban, amelyek az életmű egy-egy szeletét mutatták be, főleg az építészt és az írót, de úgy gondolom, és talán nem vagyok elfogult, hogy ez az első olyan kötet, amely a teljességre törekvően mutatja be Kós Károly életét és munkásságát" – jegyezte meg Sas Péter.

„Tudjuk, hogy Kós Károly emblematikus személyisége az összmagyarságnak, és nagyon örülünk, hogy magyar köztársaság felségterületén, a kolozsvári főkonzulátuson tudjuk a nagyközönség elé tárni ezt a csodálatos albumot. Ez is a cél ezzel a kötettel, hogy egy kicsit jobban megismertessük őt. Szerintem nagyon nagy hiányosság van a magyarországi oktatási rendszerben a határon túli magyar történelem, a kisebbségi történelem, a kisebbségi kultúrtörténet megismertetésében" – vélte Szilágyi Mátyás főkonzul.

A kolozsvári bemutatón a kiadó képviselői mellett a kötetet dr. Cseke Péter egyetemi professzor értékelte. A kiadó igazgatója, Tőzsér József pedig elmondta: büszke arra, hogy ez az 550. könyvük, és az eddigi legszebb kiadásuk, amellyel, reméli, hogy elnyerik az idei könyvszemle Szép-könyv díját.

„Ez a könyv november végén jelent meg, 500 példányban, a karácsonyi vásár egyik slágere volt, 170-et adtunk el december hónap folyamán" mondta el Tőzsér József.

„Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom. Azért választottuk a képeskönyv-formát, hogy ne csak egyszerűen képek legyenek benne, amelyek feloldják a betű és a mondatok egyszínűségét, hanem azért, mert Kós Károly, saját bevallása szerint, képben gondolkodott. Amikor egy elbeszélés, egy novella, egy regény, egy dráma a gondolataiban megjelent, először rajzokat készített, rajzban formálta meg a mondanivalóját, és amikor ezek megvoltak, ezután körített hozzá szöveget, ilyen fajta mondanivalót" – tette hozzá a szerző.

A könyv, a szerző bevallása szerint, egy magyarországi ember főhajtása Kós Károlyon keresztül Erdély és az erdélyi kultúra előtt.

Duna TV, 2010. január 26.

Akinek megérintette a lelkét Erdély

Beszélgetés Sas Péter irodalom- és művelődéstörténésszel

„Ez az életem” – mondta Sas Péter, amikor minap munkájáról faggattam. A magyarországi irodalom- és művelődéstörténész legújabb kötetének, a Kós Károly képeskönyv című munkájának bemutatója alkalmával tartózkodott Erdélyben, így Kolozsváron is. Az 1954. október 1-jén Budapesten született művelődéstörténész középiskolai tanulmányait a Kossuth Lajos Gimnázium orosz–latin tagozatán végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán szerzett diplomát. Első munkahelye az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Corvina Könyvkiadó, utóbb a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézete volt. A későbbiekben szellemi szabadfoglalkozásúként folytatta az Erdéllyel kapcsolatos kutatói és feldolgozói tevékenységét. Jelenleg az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, fő kutatási területe a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténet. Portré- és dokumentumfilmet készített a Duna Televíziónak Kelemen Lajosról, Imreh Istvánról, Kós Andrásról, a kolozsvári ferencesekről és az erdélyi piaristákról. Kós Károly életműve kutatásért 2003-ban a debreceni KLTE Történelmi Intézetének Erdélytörténeti Alapítvány díjasa, 2007-ben – az indoklás szerint – „az erdélyi műveltségre, ezen belül különösen Kós Károly munkásságára összpontosuló tudományos kutatói és irodalmi tevékenysége elismeréséül” Kós Károly-díjat kapott.

– Sokan és sokat írtak az elmúlt évtizedekben Kós Károlyról. Eddigi kutatásai során ön is nagy figyelmet szentelt az erdélyi magyar író, építész, grafikus, könyvtervező és -nyomtató, politikus életművének a feltárására. Hiánypótló értékű például a 2003-ban napvilágot látott ön által összegyűjtött, sajtó alá rendezett és szerkesztett, Kós Károly levelezését tartalmazó kötet. Ezen munkák sorát folytatja a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadásban tavaly év végén megjelenő Kós Károly képeskönyv című kötet. Mitől másabb ez a munka, mint a többi, illetve miben nyújt újat az olvasó számára, ami a Kós-életmű feltárását illeti?

– Reményik Sándor hallhatatlan mondatainak egyike, hogy mindenkinek megvan a maga Kolozsvárja. Ezt parafrazálva – kis túlzással – gondolhatom, hogy mindenkinek meglehet a maga Kós Károlya. A róla alkotandó képekben váltakozva lehetnek egyezőségek és eltérések. A Kós-i életműnek néhány szelete – főleg az építőművész és az íróművész – jobban kidolgozott, kimunkált sokoldalú tevékenységének más részeinél. A most kiadott könyvet az életmű egészét átfogó, annak történelmi hátterét kiemelő bemutatásnak szántam, mint a róla korábban megjelenteket. Talán jobban kiviláglik, ugyanazon időszakban hogyan alkotott a különböző területeken, sokrétű, egymásból építkező és az egymást erősítő tevékenységei miatt miért kaphatta munkássága a polihisztor jelzőt, melyet inkább a tudományos életben alkotók szoktak kiérdemelni. Arra törekedtem, hogy minél reálisabban, ne a legendák homályában mutassam be Kós Károlynak mindig a valóság talaján álló, a túlbonyolított belemagyarázások ellenére nagyon egyszerűként, lényegre törekvőként jellemezhető munkásságát. Puritán életvitele, gondolkodásmódja mind építészetében, mind írói, mind grafikusi, képzőművészeti alkotásaiban kerülte a sallangot, az értelmetlen, oda nem illő díszítést. Egyik kedves és meghatározó mondását idézve: „Nem elég egyszerű ahhoz, hogy monumentális lehessen.” Ezért hárítom el azokat a nagyon tetszetősnek tűnő, pl. a Varjúvár elhelyezésével, a nap állásával, beverődési szögével s mifenével kapcsolatos elméleteket, melyek – legalább is szerintem – nem találnak Kós Károly sem fiatalkori, sem öregkori gondolkodásmódjával, jelenjenek meg bármilyen tetszetős és vastag, s drága albumokban. Ugyanígy, a leszármazottak – Dr. Kós Károly néprajztudós és Kós András szobrászművész – segítségével a helyére tehető ugyancsak a legendák ködébe emelt származása, nevének egykori sch-val való írásmódja. Az unokai székelyek közül származik a Kós család, akikből házasságok révén a szász társadalom tagjai lettek, s így „torzult el” nevük szerepeltetése. Úgy gondolom a székely származás tudata sem alábbvaló a hugenotta s más hangzatos eredetkutatásnál. Ha valaki a mai korra jellemző szenzációt keresi, azt Kós Károlynál nem találhatja meg. De megkaphatja, hogy mire képes az elkötelezett, a szülőföldön és a szülőföldért végzett munka, mely a legnehezebb időszakban is meghozta a barátokat, a munkatársakat, a továbblépésre, az újabb munkálkodásra serkentő vitapartnereket, az elismeréseket és a közösségért végzett munka jól eső fáradságát, amelytől lehet csak igazán jól aludni. A képeskönyv nemcsak sok, eddig ismeretlen felvételt tartalmaz, utal egy másik Kós-i alapvetésre, a képben való gondolkodásmódra. Saját bevallása szerint először a rajzok születtek meg s utóbb a hozzájuk fűződő szöveg. Lássuk életművét az általa használatos formában, a kép és a szöveg egységében.

– Ezekben a napokban mutatták be Kolozsváron a Lucius Kiadó gondozásában megjelenő Erdély legendás levéltárosa. Kelemen Lajos és az erdélyi magyar tudományosság című könyvét, valamint a Kriterion kiadásában napvilágot látott Művelődéstörténeti tanulmányok 2. kötetét. Tudomásom szerint az ön által összeállított és szerkesztett előbb említett munkák mellett előkészületben van a Kelemen Lajosról szóló monográfia is. Ez doktori dolgozatának a témája is. Miért irányult figyelme a legendás erdélyi levéltáros életművének a feldolgozására?

– Meglátásomban vannak az erdélyi történelemnek, a honi művelődésnek, a kultúrának – összességében az erdélyi magyar népnek – megingathatatlan, kivághatatlan, őserejű fái. Honnan ez a hasonlat? Transilvania, magyarosan Erdőelve, Erdőntúli terület nyilván valamilyen ősrengeteg lehetett, amelyben a többi fától védetten kifejlődhettek vén fa matuzsálemek, díszei és szimbolikus megjelenítői fa-nemzetségüknek. Képletesen szólva efféle emblematikus megjelenítői a magyarság erdélyi szellemi honfoglalóinak a sokat emlegetett Körösi Csoma Sándorok, Bod Péterek, Mikó Imrék, akikről minden jelző használata nélkül, csupasz nevük olvasása során is kötetnyi adat tolulhat az olvasó emlékezetébe. Ezek sorába illesztem én az általam elképzelt Panteonomban Kós Károly – s még sok más csodálatos és újrafelfedezésre váró személyiség mellett – Kelemen Lajos senki mással össze nem téveszthető egyéniségét. Vélekedésem szerint Kelemen Lajos tekinthető a 20. század Mikó Imréjének, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az erdélyi tudományosság megújítójának, továbbélése legmeghatározóbb személyiségének. Ha Erdéllyel kapcsolatos történelmi könyveket, vagy regényeket olvastam, szinte mindig ott volt a segítségét köszönő mondat. Ma már elképzelhetetlen önzetlenséggel segített mindenkit, akár lemondva saját gyűjtéséről is. Nem önmagát, az elvárt eredményt, patetikusnak tűnő szóval az ügyet tekintette és helyezte előtérbe. Tudta, hogy a témában korábban megjelent könyvek összesítő kötetté kompilálása helyett a forráskiadásra, az újabb eredmények elősegítésének kevésbé látványos, de hathatósabb formájára kellene összpontosítani. Sokan tőle várták Erdély története megírását. Ha az általa elképzelt módon akarta volna ezt megtenni, csak a források felhasználásával tehetett volna eleget a felkérésnek. Ehhez azonban először össze kellett gyűjtenie azokat, bevive, bevitetve a tudomány hombárjának különböző rekeszeibe, a levéltárba. Ehhez a feladathoz és az anyag feldolgozásához nem lehetett elegendő az életideje. Arra azonban elég volt, hogy a levéltár kiépítésével, kiteljesítésével megteremtse a lehetőséget a következő korosztály, korosztályok számára a szintetizálás, a tudományos összesítés lehetőségét. Ha Ő nem lett volna, ma nem forgathatnánk Szabó T. Attila Szótörténeti Tárát, s nem örvendhetnénk Jakó Zsigmond erdélyi okmánytárainak sem. Az egyik legnagyobb erdélyi tanítómester volt, aki saját példájával adta a mintát, s tudományos fokozat nélkül is akadémikusokat nevelt az erdélyi tudományosságnak. Kelemen Lajos naplója és levelezése közreadása után két éven belül szeretném monográfiáját összeállítani és egy kegyes kiadó közreműködésével eldönthetővé tenni, hogy – amint Kós Károly esetében – a legenda tetszetősebb-e, vagy a képzeletet is felülmúló valóság.

– Ugyancsak friss munka a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó által kiadott, ön által szerkesztett Dsida Jenő emlékezete című kötet. Dsida és Kolozsvár című tanulmányában, többek között, arra keresi a választ, hogy Kolozsvár miként vált a szatmári születésű költő városává, milyen volt Dsida Kolozsvár-képe. Kutatómunkáját figyelembe véve, ön is sokat tartózkodik a kincses városban. Mit jelent, mit nyújt Sas Péter számára a kincses város, milyen az ön Kolozsvár-képe?

– Kolozsvár képemnek talán legjellemzőbb vonása az, ami nem látható. A belső Kolozsvár, amely nem a homlokzatokban, a megkopott, vagy talán már el is tűnt csillogásban létezett. A falakon belüli, a lelkekben, a viselkedésekben, az életmódban, a világlátásban meglévő város az én városom. A Krisztus rajzolta kultúrkör átmérőjén belüli, keresztény lelkületet sugalló város. A tudomány, a művelődés tette kincsessé ezt a Szamos parti metropoliszt s különböztette meg másoktól, ezáltal lehetett Transilvaniae Civitas Primaria, Erdély első városa. A könyörtelen sors egyszer ennek a városnak sem fog kegyelmezni, ezért kellene legalább virtuális módon a legtöbbet megőrizni múltjából, épületeiből, sírjaiból, tárgyi és szellemi emlékeiből. Addig őrizzük, szeressük és örökítsük meg ezt a romló, omladozó, pusztuló múlt-foszlányt, amíg – Kelemen Lajos megfogalmazásában – „örökre el nem tűnik az idő mindent megőrlő malmában”.

– Ön is azon magyarországi kutatók – lásd Vincze Gábor, Bárdi Nándor vagy Illésfalvi Péter történészek – sorába tartózik, akik óriási elkötelezettséget éreznek Erdély iránt, rengeteg tanulmányt és forrást közölnek Erdéllyel kapcsolatban, és valósággal otthonuknak érzik azt. Önnek személyesen honnan ered Erdély iránti érdeklődése, csodálata, szeretete, illetve mi késztette arra, hogy főleg „erdélyi témák” kutatásával foglalkozzon?

– Erre a kérdésre nem szeretnék hosszasan válaszolni. Ha erdélyi lennék, magától értetődőnek tartanám a nem „bennszülöttek” rácsodálkozó érdeklődését. Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a „lelketlen” emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg.

– Kós Károlyt parafrazálva az igaz művésznek (írónak, építőnek, képző- és zeneművésznek) a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét hűségesen szolgálja. E Kós-idézet egyébként a Kós Károly képeskönyvnek is a mottója. Ön szerint napjaink „igaz művészének” mi a feladata, avagy máig érvényesek és igazak Kós Károly évtizedekkel ezelőtt papírra vetetett sorai?

– Úgy gondolom, hogy örök érvényűek Kós Károlynak ezek a szavai, mondatai mindazok számára, akik ezt a fogalomszerű földdarabot vallják hazájuknak, és nem csupán születésük helyének. Nem kötelező mindenkinek – mint Kós Károlynak – a hűség embere fogalmával azonosulnia, de akkor hogyan gondolja egy adott közösséghez tartozónak magát, s az öncélú, a csupán fogyasztásra és nem teremtésre beállt életével mi értelme lehet létezésének?

Papp Annamária – Szabadság, 2010. január 30.