Otthonról jött haza

Nagyszámú érdeklődő, rokonok és ismerősök jelenlétében nyílt meg szombat délután a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Incze László kiállítótermében Székely Géza grafikus Színterek című képzőművészeti tárlata. Ugyanakkor mutatták be a Műterem sorozat 28., Székely Gézáról szóló kötetét is. A kiállítást Fekete Vince költő méltatta, aki rámutatott: a Csernátonban született grafikus gyermekkorának világát magával vitte Kolozsvárra, az elődök mindennapi életének kellékeiből merít ihletet, stilizált ábrázolásai relikviái az elmúlt századoknak, amelyeket Székely Géza nem akar elfeledni. A Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában kiadott Műterem-sorozatnak a kiállítóról szóló kötetét Sarány István szerkesztő ajánlotta a jelenlevők figyelmébe, a bevezető tanulmányt Józsa István jegyzi. A kiadó igazgatója, Tőzsér József ismertette: a hónap folyamán 500. kötetét mutatja be a Pallas-Akadémia Könyvkiadó. A kiállító művész első sorban mesterének, Kosztándi Jenőnek mondott köszönetet azért, hogy VI. osztályos korában már eljegyezte magát a képzőművészettel. A megnyitó végén készséggel válaszolt lapunk kérdéseire.

– Hogyan viszonyul egymáshoz Csernáton és Kolozsvár Székely Géza életében?

– Csernáton a gyökereket jelenti, hiszen ott születtem. Meghatározza egész látásmódomat, élményvilágomat, talán még formavilágomat is, ugyanakkor nyilván a gyermekkor első tíz éve egész személyiségem alapja. A szülőföldet is jelenti, szűkebb és tágabb értelemben egyaránt, a hazatérést, az innen való elmenetelt is. Kolozsvár pedig a választott szülőföldem. Lehet, hogy sokaknak valamikor úgy tűnt, hogy elhagytuk feleségemmel együtt ezt a vidéket, én azonban otthonomnak vallom mindkettőt. Kolozsváron is jól érezzük magunkat, odaköt a munkahelyünk is; jómagam az Apáczai Csere János Líceumnak vagyok a tanára, ezenkívül a Babeº-Bolyai Tudományegyetem pedagógia karán is oktatok. Úgy gondolom, szerencsés ember vagyok, hogy a képzőművészetet taníthatom, jelentős megvalósításnak érzem azt is, hogy Közép-Erdély egyetlen magyar nyelvű képzőművészeti tagozata működik az Apáczai Líceumban. Elég nagy erőfeszítésbe kerül a fenntartása, hiszen a demográfiai adatok nem nekünk kedveznek, de immár nyolc éve azért sikerül beindítani az osztályokat. Az első ötödikeseink már érettségiznek, és közülük többen felvételiznek képzőművészeti egyetemre, illetve olyan fakultásokra, ahol a vizualitás fontos szerepet játszik.

– Melyek azok az értékek, amelyeket Csernátonból magával vitt?

– Racionális és irracionális rétegeket érint a magammal vitt „örökség”, gyakran felbukkannak olyan érzések, amelyek nem a tudatosból származnak. Ugyanakkor, jóllehet lassan húsz éve már, hogy Kolozsváron élek, tájékozott vagyok az alsócsernátoni történéseket illetően, nagy figyelemmel követem, hogy hogyan alakul a falum és lakosai élete, és hálás vagyok, hogy nem remélt számban megjelentek a kiállításom megnyitóján.

– Felelevenítene egy csernátoni emléket?

– Nagyon sok ilyen van, szívesen emlékszem vissza az ott töltött évekre, és azokra az emberekre, akiket ott ismertem meg. Salamon Ferenc tanár úr neve ötlik az eszembe, aki gyerekként tanított. Nagyon szigorú, igényes tanár volt, aki arra is figyelt, hogy szélesítsük látókörünket, elvitt például Sepsiszentgyörgyre, könyveket kölcsönzött. Nagyon kedves tanító bácsim és tanító nénim volt az alsó tagozaton Pakó András és Pakó Irénke.

– Elképzelhető, hogy hazaköltöznek Csernátonba?

– Nem valószínű, hiszen gyerekeinket már minden odaköti, feleségem pedig kicsit haza is ment, amikor Kolozsvárra költöztünk, hiszen édesapja a Farkas utcai templom lelkésze volt. Torját is nagyon szerettük, ahol mindketten tanítottunk, azonban lakásgondunkat nem tudtuk megoldani, részben ez is siettette az elköltözést, azt, hogy a változást követően Kolozsváron telepedtünk le.

– Művészetében azonban építkezik a csernátoni tárgyanyagból.

– Úgy gondolom, a falu, az archaikus motívum- és érzésvilág bennem gyökerezik, bár vannak városi témájú munkáim is, azokon is visszaköszön. Nem az átmentés szándékával jelenítem meg képeimen, számomra ez életérzés, az irracionális réteg, amely részben a falu titokzatosságából, misztikumából táplálkozik, a gyerekkoromban hallott babonákból, hiedelmekből. A falusi ember – akkor még legalábbis – figyelt a mágikus jelentéstartalmakra.

(Farkas Imola – Székely Hírmondó, 2009-01-14)

Az expresszionizmus leszármazottai

Székely Géza tárlatáról

Évadnyitó rendezvényét ünnepelte csütörtök délután a nyári szünetben tatarozott Bernády Ház. A földszinti galériában tárlatnyitóval összekötött könyvbemutatón vehetett részt a szépszámú érdeklődő: Székely Géza kiállításán, illetve a róla szóló, a Műterem-sorozat részeként megjelent monográfia ismertetésén.

Méltatókként Nagy Miklós Kund házigazda, Sarány István, a monográfiát kiadó csíkszeredai Pallas Akadémia szerkesztője, illetve Józsa István, az előszó szerzője álltak a közönség elé, a kiállító Székely Géza hiányában - ő objektív okok miatt nem tudott részt venni a tárlatnyitón.

Sarány István: - Egy könyv megjelenése ünnep. Ünnep a kiadónak, ünnep a szerzőnek, az olvasóknak. Ha a kötet igényes kivitelezésű, szép munka, akkor még nagyobb az öröm. Mert voltak és vannak jeles művészeink Erdélyben. Az őket megjelenítő Műterem-sorozat már a harmincadik kötet körül tart: gazdag, változatos, izgalmas a kortárs erdélyi képzőművészet. Folytatni fogjuk a sorozatot és további, képzőművészeti témájú könyveink is megjelenés előtt állnak.

Józsa István hozzátette: - Jelenleg két, hasonló sorozat él Erdélyben: a Mentor Kiadó Kortárs képzőművészek című kiadványai, a másik a Műterem. E sorozat kötetei szellemi térképet rajzolnak erről a kulturális térről, amely továbbra is hatalmas alkotói potenciállal rendelkezik. Székely Gézáról 2008-ban két kötet is megjelent, a most bemutatandó és egy album. Alsócsernátonban született, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákja volt, jelenleg Kolozsváron él. Tanár és gyakorló művész. Megpróbál mementókat alkotni, képei az örök expresszionizmus leszármazottai. Látványuk nyomasztó és nagyon komoly: leásni az emberi létezés eredendő tragikumáig - ez a művészet lényege. Helyben keresi a formák mitikus eredetét. És megtalálja. Ezt a tragikumot mondja el, eredendően erdélyi formában. Munkái emelkedett, ünnepi hangulatot sugallnak.

Nagy Miklós Kund szerint a válogatás jól tükrözi Székely Géza alkotómunkájának sokszínűségét. Minden ismerős és mégis furcsa, mégis más. Ugyanakkor megnyugtató is: benne van a teljes múltunk. A művész félti ezt az eltűnő világot, de emlékül át is ment belőle az utókor számára.

(Nagy Botond – Népújság, 2009 augusztus 31.)