|
Kercsó Attila versei elsősorban a teremtésről, pontosabban a világ összezavartságáról, a jó és a rossz – a búza és a konkoly – együttes jelenlétéről szólnak. E kettősség jelenlétét minden létezőben, megnyilatkozásban észreveszi: a dicsőség fényében a közöny fürdését, a bizonyosságban a bizonytalanság erőfeszítéseit, az épben a torzót. Mindezek ellenére mégis valami remény ellenpontozza az elkeseredés akkordjait, remény a gondviselésben és abban, hogy a múltból átmentődik valami érték a jelen küzdelmeibe. |
