|
Nem a külső rend felbomlása vagy egy háború előszele, nem a lélek földindulása szüli Balási András líráját. Annak a kínzó átérzése, hogy minden érzés, lelkesedés, odaadás csak ideig-óráig tart, a lélek nem szilárdul végső formává egyetlen érzés tüzében sem. A lírai én a „csupa csend, csupa változás” dialektikájában, örökös, végeláthatatlan én-meghatározásra kényszerül, amelyben a szűnő, változó létet legfeljebb csak egy-egy szó testébe lehet bezárni. |
