A diktatúra árnyéka - tündérmesében

Könyvtárnyi munka jelent meg az elmúlt közel másfél évtizedben Romániában az 1989. decemberi temesvári népmozgalomról, az ezt követő bukaresti államcsínyről (forradalomról?), és következményeiről. Szinte mindegyik a publicisztika eszközeivel tárgyalja a Ceausescu-diktatúra megdöntésének jelentőségét, történelmi kihatásait. Annál kevesebb szépirodalmi alkotás választotta témájául a fordulatot.

Egyetlen könyvet említhetünk itt: Mandics György trilógiáját, a Temesvári Golgotát, amely szinte az eseményekkel egyidejűleg íródott - már 1991-ben megjelent Püski Sándor kiadásában - , de ez inkább Mandics kedvelt műfajának, a tudományos-fantasztikus regénynek a jegyeit mutatja. Bogdán László kritikája jellemezheti legtalálóbban: olyan kulcsregénnyel van dolgunk, amelyben eleve helye van az író elfogultságainak, hiszen "nagyon sok résztvevő, szemtanú, szenvedő alany elvárásaival is egybecsenghet". (A Hét, 1991. december 14. és 23.)

Kozma Mária új regényében, a Sárkányfogvetésben a diktatúrát, megdöntését, illetve utóéletét egy varázsmese keretébe illesztette bele. Ha kivonnánk a regényből a realista elemeket, a diktatúrát jellemző epizódokat, magát a diktátor házaspárt - persze ez képtelenség, annyira szervesen bele van ötvözve a szövegbe - , akkor akár egy Tamási-novella hangulata foghatna körül. A Sárkányfogvetés tündérmágiák birodalma; asszonyok uralkodnak, szenvedélyeik szabják meg a nemzedékeket átfogó család sorsát, férfiak és nők gondolatait, cselekedeteit. Kozma Mária is Csíkba helyezi különös hőseit, a Madaras név árulkodik, persze okosan távol tartja ezeket az evilági tündéreket szülőhelyétől, Karcfalvától, de hamisítatlan csíki világ ez mindenképpen. Mert a csíki székelység áll legközelebb, minden más székely vidék szülötteinél, a természethez, titkokhoz és sejtelmekhez. Vagy éppen a babonákhoz.

Kozma Mária - a Kolozsvárra települt Nagy Borbálától eltérően - Csíkszeredát tette, nyilván nem egymagában, az irodalom városává. Új regénye szervesen egészíti ki eddigi gazdag munkásságát, amelyet regényekből, novellákból épített fel. Az asszonysorsok és a történelmi témák között ott találjuk a léleklátás regényeit, a címeik is árulkodnak: Lidérczöld csapata, 1989, Sorskerék, 1994. Írt utópisztikus regényt is: Az ember bolond természete, 1987. (Eszembe jut, hogy egy másik Csíkból indult írónő, Nagy Borbála is mennyire vonzódott a babonás titkok világához: A csíki boszorkány, 1974.) Az erdélyi magyar irodalomkritika érdemelt figyelemmel és elismeréssel követte életművének teljesedését. A második Forrás-nemzedék kitűnő elbeszélőjének tartják. (Ez a sorozat adta közre, 1961-től a jelentkező tehetségek első köteteit.) Történelmi témájú műveiről joggal jegyzi meg a kritika, hogy históriai látomásai nemcsak a székely helyszínt érzékeltetik - Csíksomlyó megmenekülése, a tatárdúlások, az első világháború idejéből - , de egyben a valósághoz kötik a csapongó képzeletet; azt sugallják, hogy a veszedelmek újra visszatérhetnek, és ha nem szakad fel bennünk a közöny, magukkal ragadhatnak. Riasztó írói üzenet volt ez a Ceausescu-diktatúra napjaiban, a hetvenes évek végén!

A Sárkányfogvetés egy ördöngös család története, lidércek, tündérek, elvarázsolt lelkek világa. Maga a főhős, a narrátor szerepét vállaló leány is csodás átalakulásokra képes, "látásában látja" azt, ami az avatatlanok számára láthatatlan. Hanna a lány, dédnagyanyja Rikoltóbagoly, ijesztő nevek, emlékek.

"Sokáig lehetetlennek tűnt beszélni erről az erőről. A lebegésről, a váratlan azonosulásaimról, átváltozásokról... nem léteztek szavak a kifejezésére, nem lehetett megfogalmazni e tünékeny képeket, amelyekben azért teljes valómmal benne éltem, anélkül, hogy elveszítettem volna közben a valósághoz való szokványos kapcsolatot."

Félelmetes világ ez kívülállók számára. Pedig e család nőtagjai nem annyira gonoszok, mint inkább szenvedő lények. Hatalmukat, átváltozási képességüket nem mások megrontására használják, valójában menekülők, átoknak érzik "kiváltságukat", hogy nincsenek alávetve a való világ törvényeinek. Hanna mindjárt az elején megvallja: "iszonyúan szenvedek a sárkányok létezésétől, mert olyankor a rettegésem, hogy a gonoszság világa bármilyen apró tévedésre teljesen elboríthat, birtokba veheti testem-lelkem, az elviselhetetlenség határáig fokozódik". Az írónő nem irgalmatlan szigorral, hanem már-már együttérzéssel figyeli hőseinek vergődését. A regényben néhol egyenesen költészetté szépül egy-egy ördögműve mozzanat, a háborodott elméjű fiú története, aki házakat akar építeni az árváknak a Holdon, vagy a hajnali harmat születése, amit a család férfi tagja, Hanna apja - ő nincs varázserő birtokában - így magyaráz: "Az úgy volt - mesélte - , hogy a Szépasszony hűtlen lett a kedveséhez. Ez akkor arcul csapta őt és elmerült a feneketlen kristálytóban: várhatsz immár engem ezer és ezer és hetvenhét esztendőkig. A Szépasszony azóta kiteregeti vásznát az égre, a kristálytó vizével öntözgeti azt, így akarja elfogyasztani a kristálytó vizét, hogy aztán a sekélyben felbukkanjon a kedvese, öntözgeti tehát égi vásznát, s mi alápereg belőle, az a harmat..."

Ebben a tündérregében, amely akár el is andalíthat szelídségével, újra meg újra megjelenik a diktatúra valóságának egy-egy rémítő epizódja. Jeges esőként hat mindegyik, széthasítja a mese függönyét, irtóztató világra nyit betekintést. Remek írói szerkesztés: természetellenes a varázslatba esettek világa is, de a diktatúra messze túltesz rajta, a szelíd ördögök helyett a normális kinézetű emberek ostobasága, kegyetlensége, hóhér-irgalmatlansága, elvetemültsége tobzódik, rabságba ejt, börtönbe zár, kínpadra von ártatlanokat, tömegével. Talán nem is a testi gyötrés igazán kibírhatatlan ebben a valóságban, hanem a lelkek pányvára kötözése.

Ha valami idegen az embertől, ellentmond Isten törvényeinek és szándékainak, az volt a diktatúra Ceausescu sátánbirodalmában. A szelíd szavú, érzékeny írónő a sátánnal azonosítja Ceausescut és feleségét, a házaspárt, amelyről nehezen lehetett eldönteni, hogy melyik gonoszabb: a férj-e vagy a feleség. "Aznap éjjel - írja Kozma Mária - , amikor a diktátort és feleségét kivégezték, egész lidérc-hadsereg tombolt a sírkövek között. És ez itt még csendes hely volt, de hallottam olyan temetőkről, sőt házakról is, ahol az alvilági pofák nemcsak vicsorogtak az arra járókra, hanem a nyakukba ugorva meglovagolták, feldarabolták és szétszórták a testét a világ négy tája felé; az elszabadultak szörnyű csordáit nem lehetett megfékezni, ott vágtattak mindenütt. A diktátor és feleségének képmásaiba bújtak, csak a tűz semmisíthette meg őket. El kellett volna égetni a holttesteiket, hamvaikat szétszórni, csak a tűz, a tűz, mi igazán elpusztíthatja őket." Ezt a keserű indulatot indokolja, hogy a diktatúra rémképei újra meg újra feltörnek: hol az elnyomorítás, hol a rettegés, hol a bosszúállás arcát mutatják, majd gyorsan eltűnnek a cselekmény áramlásában. Az ördög végső diadalt akar venni a Jóságon és Igazságon. Kozma Mária stílusa emelkedett, közvetlen, lírai, de az ördöggel való viaskodásában a gúny fullánkjait hívja segítségül. Ilyen például az az epizód, melyben statisztikai felmérést végeztek az ateisták és a hívők arányáról. Ebből a "szociológiai vizsgálódásból" az derült ki, hogy a megyében mindenki ateista. Sőt, Madaras faluban kétszázzal több az istentagadók száma, mint az egész lakosság csecsemőktől aggastyánokig. "A statisztikai-szociológiai felmérés eredményét kifüggesztették a néptanács előszobájában lelhető faliújságra. Azonnal közröhej tárgya lett. Orült telefonálgatások után levették, és másnap nagy büszkén kitették a következőt, amely pontosan annyi ateista személyt tüntetett fel, amennyi a falu lakossága. Akkor valaki kitalálta, hogy ez sem igaz, mert Kiss Pista Andráséknál az éjjel született egy leányka, s az még nincs felvéve a listára."

Gyilkos gúny csap ki a regényből akkor is, mikor az írónő a diktátor házaspár beteges félelmét a merényletektől és a helyi nagyságok megalázó szolgalelkűségét ostorozza. A látogatóba érkező Ceausescu-pár szállásán dolga végeztével a vécét reggel nem az "akadémikusnő" húzza le, hanem egyik helybeli pártnagyság felesége. Hátha bomba van elrejtve a víztartályban. És a párthölgy kitüntetésnek tekinti ezt a szolgálatot. Ha ezt egy humorista írja le, mondjuk a felejthetetlen Bajor Andor, akkor nem csodálkoznék, ő talált ki ilyen képtelen helyzeteket. Kozma Mária nem szatirikus alkat, inkább nevezném szelíd romantikusnak. Az élet, a valóság, a román diktátor környezete volt ennyire nevetséges...

Ceausescuék kivégzésekor irtóztató mélységekből szakadnak fel az igazi érzelmek. A megalázott, eltiport önérzet ekkor lázad. A hősnő anyja pedig bűntudattal vallja be, hogy gondolatban ő már rég meggyilkolta a diktátort és feleségét. "Valahányszor megjelentek a tévében, vagyis minden este, valahányszor hallgattam őket a rádióban, minden nap órák hosszat, sőt utóbb ha már csak halottam róluk, vagy láttam a fényképüket az újságban, az út menti feliratokat, hogy ...a nép szeretett fia... erős tölgy... stb. - mindig erre gondoltam: Haljanak meg. A két kezemmel is megfojtanám őket... Adjanak egy revolvert, lelövöm őket, sajnálat, bűntudat nélkül... Egy népet szabadítanék meg tőlük. Jogunk van a meggyilkolásukra. Mivel szakadatlanul jelen voltak valamilyen formában az életemben, szakadatlanul a meggyilkolásukat, az elpusztításukat akartam."

Ez volt a nép titkolt életérzése? A gyilkosok cinkosaikká züllesztik alattvalóikat, azok végül őket pusztítják el? Vajon a rejtett ellenállás, a sanda dacolás is nem ilyen gyilkos öntudatot takart?

Egy család, az egész nép életébe a Történelmet építi be a házaspár kivégzése. Iszonyatos képek a televízióban - az elégtétel és a borzadás érzése az emberekben. Ha csak a diktatúráról szólna Kozma Mária regénye, itt lenne a kulminációs pont. De még csak a történet egyharmadánál tartunk. (Igaz, hogy egy regénynek nem okvetlenül a cselekmény legmagasabb hőfokán kell véget érnie, sőt...) A Sárkányfogvetés az egész korszak regénye. Ábrázolja, kimondja - fontos erénye - , hogy Romániában Ceau,sescu nélkül is a "csausizmus" folytatódik. Nemcsak a szereplő személyekben, habár azokban is, de a közszellemben, az erkölcsi felfogásban, züllöttségben. Az 1989-es államcsíny vidéki forradalmi pillanataiban - azok csakugyan nevezhetők így - a tömeg erkölcsi nagyságát láthatjuk. A felelősek, haszonélvezők, helyi potentátok feldúlt lakásaiból nem hordják szét, tehát nem elrabolják az összehordott élelmiszereket - mikor a nép szó szerint éhezik - , a csalárdul szerzett értékeket, hanem használhatatlanná, értéktelenné rombolják őket. Utána azonban nem a megtisztulás következik, hanem a képmutatás, most még nagyobb arányokban és szánalmasabb formában.

"Számomra tolakodó ez az ízléstelen buzgóság - mondja a hősnő nagyapja az unokájának - , régi elvtársak, akik ateista neveléssel és annak pártos irányításával nyomorgattak bennünket, most érthetetlen buzgósággal mennek a vasárnapi misére, kalaplengetve köszöngetve minden ismerősnek, s jó lassan sétálnak, hogy minél tovább tartson az útjuk, gyanítom azért, hogy minél többen lássák a templom felé haladásukban. Csak a vak nem látja, hogy ők most ájtatos hívő katolikusok, reformátusok és a többi."

De hát mit várhatnának kortársaik ezektől a köpönyegforgatóktól, alakoskodóktól - akár önmaguktól - , mikor majdnem öt évtizeden át az erkölcs helyét az alattomosság foglalta el, mikor dicsőség dolga volt minden szép és nemes érzés megtagadása, a lélekirtás, a hazudozás? Csakhogy lehet-e mindezen torzulások ellen ugyanolyan eszközökkel harcolni, egyszerűen megfordítva az "előjeleket"?

Miként lehet egyáltalán? Kozma Mária humanizmusa nem hagyja tanácstalanságban vagy éppen kétségbeesésben olvasóit.

"Csak szeretettel és megértéssel - mondta anyám. - Gyógyítani kell a beteg lelket."

Szeretet! Kozma Mária számára soha nem volt pusztán jelszó, pajzs, magyarázkodás, hanem pályáját végigkísérő lényeg, legfontosabb írói üzenet, minden korban és minden élethelyzetben. A Sárkányfogvetés újólag igazolja, több mint két évtized múltán, azt az írói habitust, amely oly rokonszenves volt a diktatúra sorvasztó, torzító légkörében, mindezen rontásokkal szembeállítva Köznapi irgalom című kötetében. Az volt a második jelentkezése, pályaindító kötete a Forrás-sorozatban, Szőcs István ajánlásával megjelent 1970-es könyve után. Amint a könyvről szóló hajdani recenziómban (Lázadás a szeretetért, A Hét, 1981. július 17.) írtam. "Kozma Mária úgy lázad a jogaiból kitudott szeretetért, hogy a hiányából fakadó tragédiákat villantja fel, rokonszenvvel az elbukottak iránt, de egy pillanatig sem szentimentális ellágyulással. Éppen ez döbbent meg novelláiban, karcolataiban - nem a szánalmasan esendő ember hangja ez, hanem a figyelmeztető ítélkezőé: szeretet nélkül megfullad a lélek."

Ez most is érvényes üzenet mindnyájunk számára.

(Kozma Mária: Sárkányfogvetés. Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2003.)

Beke György – Magyar Szemle, 2004. január 18.